Negatív az összes teszt – augusztus 29-én indulhat a vízilabda bajnokság

2020.08.21

A DVSE nemrég koronavírus tesztelésen vett részt, miután kiderült, hogy a Magyar Kupa harmadik fordulójában a Ferencváros játékosai közül négyen is fertőzötten ugrottak medencébe az elmúlt időszakban. A 16 csapatot PCR tesztre kötelezték, ilyenkor az orr és a szájgaratból vesznek mintát. Ennek a vizsgálatnak vetették alá magukat a debreceniek is – olvasható a klub honlapján.

Az első körben a 19 fős keret és a szakmai stáb közül egy játékos produkált pozitív eredményt, a többi teszt negatív lett. Ő azóta is házi karanténban tartózkodik. A keret többi tagja pedig – négy ember kivételével, akik igazoltan maradtak távol –  átesett a második körön. A két teszt között az összes érintett otthon maradt, betartva a hatósági előírásokat.

Az eredmények augusztus 19-én érkeztek meg a Klinikai Központtól. Az elvégzett vizsgálatok alapján mindenki negatív tesztet produkált. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csapat folytathatja a felkészülést a következő szezonra.

Koronavírus-fertőzött a debreceni vízilabdacsapat egyik játékosa

Az eddig le nem tesztelt négy játékos pénteken esik át újra a vizsgálatokon és amennyiben ők is tünetmentesek lesznek, csatlakozhatnak a kerethez.

A járvány terjedése miatt találkoztak egymással a Magyar Vízilabda Szövetség elöljárói is. Az elnökségi ülés során a testület úgy határozott, hogy a félbeszakadt BENU Magyar Kupa döntő mérkőzéseit szeptember 9. és 20. között rendezik meg.

Vári Attila, a szövetség elnöke bejelentette, a magyar bajnokság augusztus 29-án rajtol, azonban több mérkőzést már az első fordulóban kénytelenek elhalasztani a koronavírus járvány miatt. Így a DVSE sem ugrik medencébe az első fordulóban, ugyanis a házigazda UVSE csapatában is több fertőzött játékos van.

(dvse.hu)

az eredeti hír itt elérhető