NATO katonai bizottság elnöke: Oroszország elégedetlen a világ mai elrendezésével

2018.05.03

Oroszország nem ugyanazokat az értékeket vallja mint a Nyugat, ezért elégedetlen a világ mai elrendezésével, és konfrontációs politikát folytat a NATO-val szemben – jelentette ki a NATO katonai bizottságának elnöke csütörtökön Prágában, a Stratcom Summit elnevezésű NATO-konferencián.

Petr Pavel tábornok úgy vélte: Oroszország ma a NATO számára az egyik legnagyobb kihívást jelenti. A NATO az oroszok bomlasztási kísérleteire azzal adhatja meg a legjobb választ, ha tagállamai összetartanak és megerősítik elrettentő katonai képességeiket.
Oroszország elégedetlen a mai világgal, “amely a nyugati típusú liberális demokrácián alapul, és igyekszik azt a neki jobban megfelelő nemzeti társadalmi modell irányába módosítani” – szögezte le Petr Pavel.

Szerinte Oroszország nem folytat klasszikus katonai agressziót a NATO ellen, hanem a hibrid háborúra helyezi a hangsúlyt, különösen a propagandára, amelyet a hagyományos médiában és a közösségi hálózatokban terjeszt. Megjegyezte: Oroszország bomlasztó és dezinformációs politikáját nagyon hatékonyan csinálja, kihasználva a nyugati társadalom nyitottságát és az információáramlás szabadságát.

A NATO katonai bizottságának elnöke szerint a szervezet tagállamainak össze kell tartaniuk és meg kell erősíteniük védelmi képességeiket. Mint megjegyezte, a tagállamoknak be kell tartaniuk kötelezettségvállalásukat, hogy fokozatosan a GDP két százalékára emelik védelemi kiadásaikat.

A tábornok szerint a NATO azért erősíti katonai jelenlétét a balti országokban és a Fekete-tenger térségében, hogy elrettentse Oroszországot a további agresszív lépésektől.

az eredeti hír itt elérhető