Most elmondhatja a DKV-nak, hogy mi a véleménye

2020.11.24

A közlekedési társaság kérdővben kérdezi a lakosság véleményét, az utóbbi idők forgalmi változásaival kapcsolatban. A kérdőívet ide kattintva töltheti ki.

A DKV a pandémiás helyzet kialakulása óta fokozottan és folyamatosan figyeli az utasforgalmat. A veszélyhelyzet elrendelése és az ehhez kapcsolódó rendelkezések miatt  november 23-án, hétfőn üzemkezdettől módosítottuk járataink menetrendjét – írja a társaság közleményében.

Az autóbuszok, trolibuszok és villamosok tanítási szünet, munkanapi menetrend szerint közlekednek.  A reggeli és délutáni időszakban plusz járatokat építettek be a menetrendbe.

A tanszünet, munkanapi menetrend bevezetése után is folyamatosan figyelemmel kísérik a teljes vonalhálózaton a reggeli és délutáni csúcsidőszakban jelentkező utazási igényeket.

Amennyiben az adott járat kihasználtsága meghaladja az 50%-ot, úgy a törvényi előírásokat is szem előtt tartva a menetrenden felül további rásegítő járatot indítanak. A kormány által előírt járatsűrítést tehát továbbra is biztosítjuk a szükséges vonalakon –  teszi hozzá a DKV.

A kérdővet a linkre kattintva tölthetik ki.

az eredeti hír itt elérhető