Mitől gyors a gyorskölcsön?

2020.01.22

A váratlan anyagi kiadásokra soha nem lehet eléggé felkészülni, még akkor sem, hogyha becsületesen ügyelünk a malacpersely körvonalaira. Az egyik hirtelen ért csapást általában követi a másik, hiszen, ha nem így volna, akkor Murphy sem létezne. Akármilyen helyzet is álljon fent – autószerviz, a háztartás elektronikai eszközeinek azonnali cseréje –, az minden esetben biztos, hogy pénzbeli segítségre szükség lesz. 

Szerencsésebb helyzetben az anyagi gondok családon belül megoldhatóak, azonban akinek ez a lehetőség nem áll a rendelkezésére, annak a bankkal kell alkut kötnie. Ezekre az esetekre jöttek létre a gyorskölcsönnek nevezett hitelkonstrukciók, amelyeknek a legfontosabb részleteivel most egy cikken belül megismerkedhetsz.

A nem várt helyzet gyors megoldást követel

A gyorskölcsön a neve után már nem okoz különösebben nagy meglepetést, azonban könnyen összekeverhető a személyi hitelek különböző típusaival. Akik a két konstrukciót ugyanannak tekintik nem is tévednek akkorát, hiszen a gyorskölcsönök a személyi hitelek egyik specifikus változatát jelentik. Ebből kifolyólag mind a személyi hitelek, mind a gyorskölcsönök kapcsán többé-kevésbé ugyanazokkal az alapvető jellegzetességekkel találkozhatunk. De akkor mi a különbség?

Amíg a személyi hiteleknél hosszabb futamidővel, nagyobb összeggel és hosszadalmasabb jóváírással dolgoznak a bankok, addig a gyorskölcsönök esetében mind a három pólus értéke és ideje redukálódik. Mindezek tükrében a gyorskölcsönök:

  1. Szabadon felhasználható konstrukciók – nincs szükség elszámolásra a pénzintézet felé, bármire költheted a megkapott kölcsönt.
  2. Nem igényelnek fedezetbiztosítást – a biztosíték kizárólag a jövedelmet jelenti.
  3. Nem meglepő módon „szupergyorsak” – a bankok akár pár órán belül jóváhagyják a számlán az igényelt összeget.
  4. Flexibilisek – a negatív KHR listán való szereplés nem minden esetben kizáró tényező, mint más hitelkonstrukciók igénylése során.
  5. Kisebb értékű hitelösszeget kínálnak – általában 100.000 és 500.000 Forint között igényelhetőek, de bizonyos esetekben elérhetik az egy milliós határt is.
  6. Rövidebb futamidővel számolnak – a törlesztési időszakot olykor nem is hónapokban, hanem hetekben számolják el a pénzintézetek.
  7. Általában költségesebbek – a bankok kisebb futamidők és összegek mentén nagyobb kockázatot vállalnak, ezért a gyorskölcsönök drágábbak, mint az alapvető személyi hitelek.

A gyorsaság nem kizárólag a bankon múlik

Ahhoz, hogy a kiegészítő összeghez pillanatokon belül hozzá tudj jutni, a te odafigyelésedre is szükség van. A hiteligénylés minden típusára – így a gyorskölcsönökre is egyaránt igaz –, hogy körültekintő magatartással jelentősen képes vagy felgyorsítani a munkafolyamatot. Az eredményesség és a gördülékeny procedúra érdekében ezeket a dokumentumokat előre gyűjtsd össze és ellenőrizd az érvényességüket:

  • személyi igazolvány (kiváltható útlevéllel és jogosítvánnyal is)
  • lakcím– és adókártya
  • névre szóló közüzemi számla
  • harminc napnál nem régebbi munkáltatói igazolás
  • bankszámlakivonat (kizárólag abban az esetben, hogyha nem a saját bankunknál igényeljük a kölcsönt)

Sok esetben a felsorolt hivatalos okmányokon kívül, a bank további dokumentumokat is bekér a sikeres kölcsönigénylés zálogaként. Mivel minden pénzintézet egyedi struktúrával rendelkezik, ezért érdemes előre ellenőrizned a speciális feltételeket is!

Magyarországi gyorskölcsön-lehetőségek

Ha szükséges, akkor Magyarországon jelenleg négy hitelintézetnél tehetsz szert egy azonnali kölcsönösszegre. Ahogyan a korábban is utaltunk rá, a bankok felépítésében találkozhatunk némi eltéréssel, ezért a felelős döntésért érdemes mindegyik konstrukciót tüzetesen megvizsgálni. 

A gyorskölcsön „kategórián”belül egy ideje a Provident hitelei számítanak a legnépszerűbbnek, ez azonban még nem jelenti azt, hogy számodra is a legjobb lehetőséget kínálja. Ezzel szemben azonban tény, hogy a Providentnél egy hónapos munkaviszonnyal és rossz adózóként is igényelhető a szükséges kiegészítés, azonban magasabb THM-mel és rövidebb futamidőre, mint versenytársainál.

Ha nagyobb kölcsönösszegre van szükséged, akkor a Cofidis Megújuló Hitelnél hosszabb futamidő mellett akár az egy millió forintot is megpályázhatod, viszont ebben az esetben külön feltétel a 70.000 Forintos havi nettó jövedelem. Ennek a lehetőségnek még van egy nagy aduásza, ugyanis a visszafizetett tőkerész bármikor újra, nem utolsó sorban pedig ingyen felvehető. 

A Cetelem Saját Ritmus személyi kölcsön már minimálisan megköti a hiteligénylő kezét, ugyanis ahogyan az lenni szokott, a negatív KHR listán való szereplés azonnali kizárást jelent az ügyletből. A kompenzálás érdekében az ő kezében is van egy joker kártya, ami az évente egyszer elhalasztható havi törlesztőrészletet biztosítja.

Szereted a biztosabb utat járni? Akkor számodra az Oney gyorskölcsön is megfontolandó lehetőséget kínál, ugyanis ennél a kölcsön lehetőségnél választhatod a teljes futamidő alatti fix összegű törlesztést. Grátiszként azt is eláruljuk, hogy a kölcsön igényléséhez nem szükséges, hogy a számlád az adott banknál üzemeljen.

A gyorsaságnak mindig ára van

Valójában már megszokhattuk, hogy a gyors eljárásoknak mindig ára van, de az azonnali hitelek esetében még számottevőbb eltérésről beszélhetünk. Általánosságban minden hitelkonstrukciónál a 0%-os THM-mel rendelkező ajánlatokra hívjuk fel a figyelmet, viszont a gyorskölcsönök esetében ilyen nem létezik. Egészen biztos, hogy az azonnali pénzhez jutás magas egyéb költségekkel jár majd, ezért érdemes előre felmérni a helyzetedet, lehetőleg egy szakember segítségével!

az eredeti hír itt elérhető