Miniszterelnökség: a kormány soha nem tárgyalt az Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztéséről

2020.02.21

A kormány soha nem tárgyalt olyan előterjesztést, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztésére vagy felmondására irányult volna – áll a Miniszterelnökség csütörtök délutáni közleményében.

Az Országgyűlés az egyezményt 1993-ban ratifikálta, ezzel az a hatályos magyar jogrendszer része – emlékeztetnek, hangsúlyozva:a kormány a börtönbizniszről indít nemzeti konzultációt, nem az Emberi Jogok Európai Egyezményéről.

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön, pártja vezérszónokaként az Országgyűlésben beszélt arról: el kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán.

Az utóbb, egy sajtótájékoztatón saját véleményének minősített álláspontot a “börtönbizniszt” érintő ügyekkel kapcsolatos strasbourgi ítéletekkel, valamint a migrációval kapcsolatos emberi jogi bírósági döntésekkel is indokolta.

Azon határozott álláspontjának adott hangot, hogy az alapjogvédelem megfelelő szintje Magyarországon biztosított.
Közölte azt is: a strasbourgi döntések súlyosan sértik a szuverén Magyarország kompetenciáját, “úgy tűnik, hogy a strasbourgi ítéletek mögött globális hatalmi érdekek és csoportok érdekei húzódnak meg”.

“Itt az idő, hogy elgondolkodjunk az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásáról, vagy legalább bizonyos pontjainak felfüggesztéséről” – fogalmazott.

az eredeti hír itt elérhető