Mindenki a stadionba!

2020.06.26

Történelme egyik legfontosabb mérkőzését játssza szombaton a Loki, és ha legyőzi a Paksot, biztos a bentmaradás. A Mezőkövesden kibrusztolt győzelemnek hála saját kezében van a DVSC sorsa. A most még kieső, 11. helyen álló Kondás-legénység, ha idehaza megveri a Paks csapatát, a Diósgyőr-Kisvárda mérkőzés eredményétől függetlenül a következő szezonban is NBI-es lesz.

A klub tájékoztatása szerint már több mint 3000 jegy elkelt elővételben, így megeshet, hogy az utolsó fordulóra “oroszlánbarlang lett végre Debrecen” – ahogyan azt a régi Loki-induló harsogta még az “Oláhgabin”.

Kondás Elemér vezetőedző a dvsc.hu-nak a Kövesd elleni meccsről azt mondta, maximálisan elégedett volt a hozzáállással, az akarattal és az alázattal egyaránt.

Ami pedig a Paks elleni sorsdöntő összecsapást illeti, Kondás úgy látja, nehéz találkozó lesz.

Úgy vélem, apró tényezők dönthetnek, melyek bízom benne, felénk billennek majd. A matyóföldiek ellen nagyon sokan eljöttek, jó volt látni a teljesen megtelt vendégszektort, de a kispad felett is rengeteg debreceni szurkoló volt. Óriási segítséget adtak, szeretnénk, ha most a Paks ellen is sok drukker előtt léphetnénk pályára. Minden találkozón szeretek nyerni, úgy látom, ezt a fiúk is érzékelik. Úgy kell hozzáállniuk az utolsó kilencven perchez, hogy igenis meg kell oldaniuk ezt a feladatot

– foglalta össze Kondás Elemér.

A mérkőzés 17:30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

A belépők megvásárolhatók online és a DVSC Ajándékboltban, míg szombattól már a stadion pénztáraiban is.

A 33., utolsó forduló programja:
szombat:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 15.15
Diósgyőri VTK-Kisvárda Master Good 17.30
Újpest FC-Kaposvári Rákóczi 17.30
Debreceni VSC-Paksi FC 17.30
Ferencváros-Mezőkövesd Zsóry FC 20.00
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 20.00

A tabella jelenlegi állása:

1. Ferencváros 32 22 7 3 57-24 73 pont – bajnok
2. MOL Fehérvár FC 32 18 8 6 55-28 62 – El-selejtező
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50-40 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42-30 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35-42 44
6. ZTE FC 32 11 9 12 50-43 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40-50 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40-45 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45-52 40
10. Kisvárda Master Good 32 11 6 15 40-43 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47-56 38
12. Kaposvári Rákóczi FC 32 4 2 26 27-75 14 – kiesett

az eredeti hír itt elérhető