Miért nem figyelünk? Több súlyos baleset is történt Hajdú-Biharban az elmúlt 24 órában

2019.10.17

Az elmúlt 24 órában több, súlyos sérüléssel végződő közlekedési baleset is történt Hajdú-Bihar megyében.

Egy nő közlekedett Ford típusú személyautójával 2019. október 16-án 15 óra 30 perc körül Debrecenben, a Klaipeda utcában, azonban nem tartott megfelelő távolságot egy előtte haladó Audi mögött, és a Szent Anna utca kereszteződéséhez érve hátulról nekiütközött. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a 62 éves nő súlyos, míg az Audit vezető férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

kép

kép

Ugyanazon a napon Biharnagybajom külterületén, a Zsellérföld úton közlekedett egy férfi a személyautójával 14 óra körül, amikor elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és árokba csapódott.

kép

A balesetben a gépkocsi vezetője súlyos, míg két utasa könnyű sérüléseket szenvedtek. A mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték őket. A püspökladányi rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.

Egy nő sérült meg abban a balesetben, ami még aznap 19 óra körül egy hajdúnánási körforgalomban történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi közlekedett a személyautójával a Dorogi utcában, azonban a körforgalomban nem adta meg az elsőbbséget a kerékpáros nőnek, akit elütött. A balesetet a Hajdúnánási Rendőrkapitányság vizsgálja.

kép

kép

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerüléséért maguk a közlekedők tehetnek a legtöbbet. Fontos, hogy türelmesen, toleránsan és szabálykövetően közlekedjenek!

az eredeti hír itt elérhető