Megválasztotta új elnökét a Debreceni Karitatív Testület

2019.11.27

A 2015. október 8-án megalakult Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei a 2019. november 27-én megtartott évzáró testületi ülésén megválasztotta új elnökét Rózsahegyiné Juhász Évát, a Hajdúdorogi Főegyházmegye delegált képviselőjét. Az elnök 1 évre került megválasztásra, mely egy alkalommal egy évvel meghosszabbítható. Az új elnököt a Debreceni Karitatív Testület minősített többséggel egyhangúlag választotta meg.

Rózsahegyiné Juhász Éva 

1999-ben szerzett etnográfus – néprajz szakos középiskolai tanári diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Doktori iskolai stúdiumait 2009-ben fejezte be, kutatási területe Észak-kelet Magyarország katolikus cigánypasztorációja.

  1. június 1-től áll a magyar görögkatolikus egyházszervezet szolgálatában, mint a Hajdúdorogi Főegyházmegye cigányügyi megbízottja. 

E munkakörben feladata volt a Hajdúdorogi Főegyházmegye illetékességi területén minden olyan tevékenység koordinálása, amely a görögkatolikus parókiákhoz tartozó cigányság pasztorációjával, mindennapi gondjainak megoldásával foglalkozik. Például iskolák, cigánytelepek látogatása, a máriapócsi cigánybúcsú szervezése. Ez idő alatt pályázatok megvalósítása és koordinálása is a feladatkörébe tartozott:

  • Magvető tanoda Huszár-telep – projektmenedzser, mentor (2013.05.02-2015.06.30.)
  • TIOP1.2.6. Kultúra, ami összeköt projekt szakmai megvalósítója.(Nemzetiségi – Roma Oktatási és Kulturális Módszertani Központ 4 helyszínen Szabolcs megyében)
  • Roma lányok korai iskola elhagyásának megelőzése pályázat elkészítése

A Debreceni Karitatív Testületben 2016 óta a Hajdúdorogi Főegyházmegyét képviseli. A Testület munkájában aktívan részt vesz, főként a szakkollégiumi diákok önkéntes munkájával.

 

Díjak  

2015 – EMMI Esélyegyenlőségért díj

2017 – EMMI Pro Caritate díj

2018 – Raul Wallenberg díj 

 

Bizottsági tagságok: 

EMMI 2019 02-tól BM alá tartozó Roma Koordinációs Tanács tagság  

EMMI Legyen jobb a gyermekeknek értékelő bizottsági tagság

Roma Szakkollégiumi Egyesület titkára

Dr. Széles Diána alpolgármester és a tagszervezetek delegált képviselői  megköszönték Kiss Ábel Lukácsnak a 2 év során végzett áldozatos munkáját.

az eredeti hír itt elérhető