Debrecen Hotels

Megszüntették a Dózsa György úti gázoló letartóztatását szívbetegsége miatt

  2019 feb 12 / #debrecen
Google ads
Google ads

Szívbetegség miatt nem jogerősen megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság M. Richárd, a Dózsa György úti baleset elsőrendű vádlottjának letartóztatását, és elrendelte bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetéséig – közölte a vádlott képviseletét ellátó ügyvédi iroda a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) végzése alapján hétfőn az MTI-vel.

Közleményükhöz csatolták a bírósági végzést, amely szerint M. Richárd csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási területét.

A letartóztatás felfüggesztését M. Richárd egészségügyi állapotára hivatkozva a vádlott vezető védője kérte. Beadványában orvosi iratokra hivatkozva kifejtette, M. Richárd szívbetegsége miatt aorta-műbillentyű beültetésére van szükség, ennek hiányában közvetlen életveszélyes állapotba kerülhet – olvasható a PKKB végzésében.

Tudatták, a bíróság által elrendelt orvosszakértői vizsgálat szerint ha a tervezett szívműtét a következő hónapokban nem történik meg, a vádlott maradandó szívizom-károsodást szenved, valamint életveszélyes állapot is kialakulhat. A műtét és a gyógyulási idő összesen várhatóan 2-3 hónapot vesz igénybe, utána a bírósági eljárás folytatásának várhatóan nem lesz akadálya – tették hozzá.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának főigazgató főorvosa tájékoztatta a bíróságot, hogy a tervezett műtét a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán kihelyezéssel megoldható, de a műtétet követő rehabilitáció nem biztosítható a büntetés-végrehajtás keretein belül.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség M. Richárd ellen közúti baleset okozásának vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság és társtettesként elkövetett testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság az vádlott letartóztatását 2018 novemberében rendelte el.

A bíróság végzése szerint M. Richárd megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott, 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton pedig a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.