Megszökött a nádudvari lány, aki megverte és megalázta osztálytársát

2019.04.25

Megszökött az intézetből és már a rendőrség is keresi a nádudvari verekedő tinik egyikét, akiknek brutális videója elképesztő indulatokat kavart még március elején.

Korábban a kutyájának nevezte és a lábát csókoltatta egy fiatal lánnyal egy kamaszlány Nádudvaron, a jeleneteket két barátnője vette fel telefonnal. A terrorizált fiatal lány egy idő után sírva fakadt és a verés után kórházba került. Az áldozat az RTL Híradójának szólalt meg:


A Blikk most arról ír, hogy a verekedő lány megszökött az intézetből és már a rendőrség is keresi. A lap úgy tudja, nem csak neki veszett nyoma, az egész család eltűnt a településről.

Körülbelül két hete emelték ki a lányt a családból és 21-én már az eltűntek között hozta a fényképét a rendőrség. A helyiek szerint a kamasz a külföldön élő testvéréhez szökhetett.

Előzmények:

Hajléktalant is rugdosott az egyik nádudvari verekedős lány – kemény büntetésre számíthatnak

Halálos fenyegetéseket kapnak, és veréssel fenyegetik a nádudvari lány támadóit

Nyilatkozott a megalázott és megvert nádudvari lány, megszólalt az egyik verekedő anyja is

Megszólalt az egyik lány, aki benne volt a nádudvari tinit összeverő bandában

Brutálisan megaláztak és összevertek társai egy nádudvari lányt – videóra vették (18+)

az eredeti hír itt elérhető