Megműtötték Csepregei Éva mindkét térdét

2020.03.14

Szeretne zavartalanul táncolni, biciklizni és kirándulni, ezért úgy döntött Csepregi Éva, hogy megműtteti mindkét térdét. A porckopás hatásaitól szenvedő énekesnőt a sajátsejtes Lipogems nevű eljárással kezelték, vagyis a saját zsírszöveteiből nyert regeneratív sejteket fecskendezték vissza a térdébe az Istenhegyi Klinikán. Az alig egyórás, altatás nélküli beavatkozás után haza is mehetett.

Csepregi Évának már több alkalommal műtötték a térdét. Ezúttal azért döntött a beavatkozás mellett, hogy a porckopás okozta hétköznapi problémáknak búcsút intsen.

– A fellépéseket így is végigtáncoltam, de a koncertek után mindig éreztem, hogy pihentetni kell a térdeimet – mondta az énekesnő. – Nehezen hajlott a térdem a lépcsőzésnél, és a tornázást, szobabiciklizést is megéreztem, de az állás volt a legrosszabb.

Csepregi Éva ezért úgy döntött, hogy megműtteti mindkét térdét. A beavatkozást, azaz a Lipogems módszerrel végzett regeneratív kezelést Dr. Molnár Szabolcs végezte el az Istenhegyi Magánklinikán. Az ortopéd-traumatológus Éva hasából egy kevés zsírszövetet távolított el, majd a szövetekből származó tisztított, és nagy számú regeneratív képességgel rendelkező, aktivált sejtet tartalmazó szövetállományt befecskendezte a két térdébe, hogy az ott lévő sérült porcszövetek megújulását, gyógyulását segítse. A forradalmi eljárás lényege ugyanis, hogy ezek a zsírszövetből származó sejtek képesek átalakulni a szövet-környezetnek megfelelően, így a segítségükkel elkerülhető az állapot további romlása, és az ízület természetes módon „megfiatalodik”, az ízületi betegséggel, gyulladással vagy porckopással küzdők életminősége pedig jelentősen javul.

A Lipogems eljárást már több ezer páciensnél alkalmazták, és a kezelés minden régióban, összesen 12 orvosnál elérhető Magyarországon Nyíregyházától Zalaegerszegig.

Az orvos a műtétet követően több jótanáccsal látta el Csepregi Évát. A beavatkozás után mindössze egy hétig kell pihennie otthoni környezetben, utána pedig élheti a hétköznapi életét, viszont csak 6 hét múlva terhelheti erősen a lábait.

Ezért a Neoton Sztárjai március 14-i, turnéindító koncertjén Kiskunfélegyházán még nem táncolhat, de a továbbiakban, például az október 17-i Arénás bulin biztosan nem kell visszafognia magát a színpadon. Éva abban is bízik, hogy jövőre már lesz unokája, akivel a nyakában pöröghet-foroghat, ugrándozhat. A konzultációt követően az énekesnő lapostalpú csizmában ment haza, de Dr. Molnár Szabolcs megnyugtatta az énekesnőt, hogy a térdműtét után egy héttel már hordhat magassarkú cipőt is.

az eredeti hír itt elérhető