Megfojtotta barátnőjét egy szegedi nő, elásta a kertjében és beköltözött a házába – videó

2019.02.27

Megfojtotta és elásta a kertjében barátnőjét a 44 éves szegedi nő, majd közel egy évet élt még a megölt nő házban.

A Szegedi Rendőrkapitányságon 2018 júliusában indult eljárás egy helybeli asszony eltűnésének ügyében. A beszerzett információk eredményeként felvetődött a gyanú, hogy az eltűnés hátterében életellenes cselekmény állhat, melynek feltételezett elkövetője az egykori barátnő.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában veszett össze, melynek során a 44 éves asszony megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerőse segítségével elásta.

Ezt követően csaknem egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta a hollétével kapcsolatban.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályával együttműködve, 2019. február 26-án tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, míg társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztés tettek letartóztatásuk indítványozására.

az eredeti hír itt elérhető