Még csak 17 éves, de már 12 autót tört fel Debrecenben – videó

2019.05.14

A debreceni rendőrök őrizetbe vették azt a 17 éves fiút, aki több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozást indított 12 rendbeli lopás bűntett és 2 rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves fiúval szemben.

A nyomozás adatai szerint a fiatal 2019. május 9-én Debrecenben, a Mikepércsi úton található bevásárlóközpontok parkolóiban több gépkocsi ablakát is betörte, majd a járművekből készpénzt, illetve különböző értéktárgyakat lopott el. Az ügy részleteinek felderítése során beszerzett információk alapján a hosszúpályi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy több lakásba betört, valamint megpróbált két gépkocsit – a tulajdonosok engedélye nélkül – elvinni.

A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat, aki beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a fiatalt, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. május 14-én elrendelt.

az eredeti hír itt elérhető