Már lehet kérni! Anyagi segítséget kaphatnak azok a debreceniek, akik a járvány miatt veszítették el állásukat

2020.04.23

Csütörtöktől lehet kérelmet benyújtani a Debrecen Város Segélyalapra. Anyagi segítséget kaphatnak azok a debreceniek, akik a járvány miatt veszítették el állásukat. A Segélyalapba egyre több felajánlás érkezik, jelenleg 120 felajánlás után csaknem 120 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzati alszámlán – jelentette be Papp László polgármester.

Március 20-án hirdette meg Papp László polgármester 20 millió forintos kezdő összeggel a Debrecen Város Segélyalapot annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatt állásukat elveszített debrecenieknek anyagi segítséget tudjanak nyújtani. A bejelentéssel egyidőben a polgármester áprilisi bérét ajánlotta fel, amelyet az alpolgármesterek és a Fidesz-KDNP frakció áprilisi tiszteletdíjának felajánlása követett.

Az elmúlt egy hónapban 122 felajánlás érkezett cégektől és magánszemélyektől, köztük 20 cég, 3 szervezet és 99 magánszemély segített. Így az önkormányzati alszámlán a mai napon

117 781 298 forint áll rendelkezésre.

Él az Együtt vagyunk Debrecen! gondolat, mert városi összefogásból jelentős összeg gyűlt össze a Debrecen Város Segélyalapjában, ahova várjuk a további felajánlásokat – mondta Papp László polgármester.

A Segélyalapba befolyt felajánlások felhasználásával gyors és hatékony segítséget kívánunk nyújtani azoknak a személyeknek, családoknak, akik a veszélyhelyzet kihirdetését követően, azzal összefüggésben kerültek nehéz anyagi helyzetbe azáltal, hogy munkahelyüket elvesztették, keresőtevékenységüket nem tudják folytatni.

Sok debreceni kerülhet nehéz helyzetbe, összefogást hirdetett a polgármester

A Debrecen Város Segélyalapra a mai naptól nyújthatják be igényeiket azok a debreceniek, akik a járvány miatt kerültek nehéz helyzetbe. 

A támogatás feltételei a következők:

  • 2020. január 1. napját megelőzően már debreceni állandó lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen Debrecenben élő magánszemélynek
  • a veszélyhelyzet kihirdetése (2020. március 11.) után szűnt meg a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya és
  • a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 60 ezer forintot. Ugyanazon családból csak egy személy részesíthető támogatásban.

A kérelmezők többféle támogatásból választhatják ki a helyzetüknek leginkább megfelelőt:

pénzbeli támogatás:

a lakhatás költségei közül:

      • a közüzemi számlák vonatkozásában a támogatás 20.000, Ft/hó 3 hónapon keresztül vagy 
      • a lakás bérleti díjának támogatása a bérleti díj 50 %-a mértékéig, de legfeljebb 30.000,-Ft/hó 3 hónapon keresztül vagy
    • a digitális távoktatásban való részvételhez szükséges taneszközök (laptop, tablet) beszerzésére egyszeri alkalommal 25.000,-Ft,

vagy

természetbeni juttatás: havonként 13.000,-Ft értékben, melyből a tartós élelmiszercsomag értéke 10.000,-Ft/hó, a háztartási tisztítószerek, higiéniás termékek értéke 3.000,-Ft/hó, 3 hónapon keresztül.

A felhívás és az adatlapok az alábbi helyeken érhetők el:

Online kitöltéshez: https://segelyalap.debrecen.hu

Nyomtatható formában: www.debrecen.hu

Nyomtatott formában: Új Városháza (Debrecen, Kálvin tér 11.) Vár u. felőli porta és Régi Városháza (Debrecen, Piac u. 20.) főbejárat felőli porta.

– Szeretnénk a kérelmezőknek segítséget nyújtani a szükséges dokumentumok kitöltésében, ezért a családsegítő szervezeteink várják az érintetteket – mondta Széles Diána alpolgármester. 

A kérelem kitöltéséhez segítséget nyújtanak a területileg illetékes család- és gyermekjóléti szolgálatok munkanapokon az alábbi elérhetőségeken:

  • Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja (Debrecen, Thomas Mann u. 2/A.): 8.00-16.00 óra között. Tel.: (52) 411-133, (52) 447-724
  • Forrás Lelki Segítők Egyesülete Család- és Gyermekjóléti Szolgálata (Debrecen, Kishegyesi út 36.): 8.00-14.00 óra között, Telefon: (52) 492-757
  • Héra Család- és Gyermekjóléti Szolgálat (Debrecen, Pósa u. 1.): 8.00-12.00 óra között, Tel.: (52) 478-123, (52) 525-508
  • A Segélyalappal kapcsolatosan tájékoztatást nyújtunk az önkormányzat telefonos ügyfélközpontjában is hétköznap, munkaidőben a 06-52-517-768; 06-52-517-614; 06-52-517-631 telefonszámokon.

A beérkező kérelmeket egy szakmai testület véleményezi, amelynek tagjai a Közgyűlés  Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke, Kiss Sándor önkormányzati képviselő, Kőszeghy Csanád Ábel független önkormányzati képviselő, valamint a Debreceni Karitatív Testület és a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ delegáltja.

Annak érdekében, hogy a támogatást személyi-jövedelemadó mentesen tudjuk eljuttatni a kérelmezőknek, bevontuk a támogatási rendszerbe a Debreceni Karitatív Testületet és annak jelenlegi elnöki posztját betöltő görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegyét. A Debreceni Karitatív Testület markáns szerepet tölt be a veszélyhelyzet miatt hátrányos körülmények közé jutott személyek átmeneti megsegítésében. Ebben szerzett tapasztalatát kamatoztatja a Segélyalap felhasználása során is.

A kérelmek fogadása és elbírálása a Segélyalapban rendelkezésre álló összeg felhasználásáig folyamatos.

A kérelmeket heti rendszerességgel véleményezi a szakmai testület, majd javaslatával továbbítja döntésre. Minden hét csütörtöki napján az előző nap 12.00 óráig hiánytalanul előterjesztett kérelmekről születik döntés, melyről a kérelmezők írásban kapnak értesítést.

Két és félmillió forintot adományoztak a DVSC labdarúgói nehéz sorsú debreceni családoknak

Pozitív döntés esetén a pénzbeli támogatást bankszámlára utalással vagy postai úton történő kifizetéssel kapják meg a kérelmezők.

A természetbeni támogatásként igényelt élelmiszer- és tisztítószercsomagot a Debreceni Karitatív Testület házhoz szállítja.

A Debrecen Város Segélyalap mind a beérkezett támogatások összegét tekintve, mind a kialakított rendszer szempontjából kiemelkedő az országban – mondta Kósa Lajos országgyűlési képviselő, az operatív törzs tagja.

A Debrecen Város Segélyalap egy olyan kezdeményezés, amely lehetőséget teremt a debrecenieknek arra, hogy debrecenieken segítsenek, de egyben lehetőség arra is, hogy közös erővel enyhítsük a járvány okozta nehézségeket.

Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP

Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008

A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat

A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.

Az adományozással kapcsolatosan munkanapokon 08.00 és 16.00 óra között a következő telefonszámon lehet érdeklődni: +3652/511-470

az eredeti hír itt elérhető