Már biztos: VV Fanni elrablója hazudott a bíróságon

2022.03.02

Kedden délután utoljára szólalhatott fel B. László Fanni elrablása ügyében a bíróságon. Egy tanú rávilágított: biztos, hogy hazudott a gyanúsított.

A 2017-es gyilkossági ügy végére hamarosan pont kerül, ezen a tárgyaláson volt utoljára lehetősége a vádlottnak arra, hogy a saját védelmében felszólaljon – írja a Bors. B. László ezt meg is tette, kifogásolta a szakértői vélmeényeket, sőt, az FBI nyomozati eredményeit is.

A keddi tárgyaláson tanúként hallgattak meg egy digitális világban magasan képzett nyomozót is, aki rávilágított B. László egyik hazugságára. Ő ugyanis tartja magát ahhoz, hogy a telefonjával a Duna másik oldalán volt, nem Szalkszentmártonnál, ahol Fanni teste eltűnhetett. B. László szerint véletlenül jelentkezett fel telefonja azokra az átjátszótornyokra.

Hat méteren belül meg tudták határozni a szakértők, hogy melyik cellára jelentkezett fel a mobiltelefon. Ez azt jelenti, hogy ha a vádlott telefonját a Szalkszentmárton melletti bekötőúton érzékelte a szolgáltatója, akkor az a telefon biztosan ott volt a helyszínen

– mondta határozottan a nyomozó, így gyakorlatilag bebizonyosodott, hogy Fanni elrablója legalább egy dologban már biztos, hogy nem mondott igazat a bíróságon.

az eredeti hír itt elérhető