Magyarok Európáért: Szekeres Ildikó és a Tempus Közalapítvány az idei díjazottak

2019.05.09

A minden év május 9-én tartott Európa-nap az európai béke és egység ünnepe. Az idei Európa-nap alkalmából Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője adta ma át Budapesten a Magyarok Európáért díjat.

Az idei év egyik díjazottja Szekeres Ildikó első ízben 2007 és 2010 között vezette a Csongrád megyei Europe Direct tájékoztató irodát. Miután 2011 és 2014 között a párizsi magyar nagykövetség munkatársaként diplomáciai feladatokat látott el, 2014 óta újra a Tájékoztató Központ vezetője.

Szekeres Ildikó a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetben működő Csongrád megyei Europe Direct irodát az EU-s tájékoztató irodák hálózatának egyik legjobban működő magyarországi központjává fejlesztette. Az Európai Unióval foglalkozó számos kiadvány szerkesztője, továbbá a Külgazdasági és Külügyminisztérium Európa Tükör című kiadványának főszerkesztő-helyettese is volt.

A kitüntetett évek óta példaértékű szakmai munkát végez az EU-kommunikáció terén. Többszáz célcsoportra szabott rendezvény ötletgazdája, szervezője és megvalósítója. Tevékenységei közül kiemelendő a magas szintű, európai témákról tartott nemzetközi konferenciák szervezése.

Munkaköri tevékenységén túl önkéntesen vállalt feladataival, ötleteivel, kritikai észrevételeivel jelentősen hozzájárult a Europe Direct tájékoztató irodák egész magyarországi hálózatának fejlődéséhez. Hazai és nemzetközi fórumokon számos alkalommal képviselte a hazai EU-s információs irodákat.

A 2019-es másik díjazott a TEMPUS Közalapítvány, amelynek képviseletében Tordai Péter igazgató és Dezső Tamás kuratóriumi elnök vette át az elismerést. Ez az első alkalom, hogy nem egyetlen személy, hanem egy egész szervezet kapja meg a Magyarok Európáért díjat – ez a Tempus összes munkatársának közös elismerése.

A Tempus Közalapítvány a mindenkori magya kormány (jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma) felügyelete alatt működő közhasznú szervezetként – 1996-os alapítása óta – igen jelentős szerepet játszott az Európai Unió számos programjának magyarországi végrehajtásában.

Ezen programok közül kiemelkednek a mobilitást ösztönzők, mindenekelőtt az Erasmus (mára Erasmus+) nevű, amely az Európai Unió egyik legsikeresebb programjának tekinthető. A Tempus az Erasmus programiroda fenntartójaként jelentős szerepet játszott és játszik abban, hogy a magyar diákok, tanárok és képzésben résztvevők minél nagyobb számban vehessenek részt az Erasmus-ban. A program 1998-as magyarországi indulása óta mintegy 70 ezer magyar egyetemi és főiskolai hallgató tanulhatott külföldön Erasmus-ösztöndíjjal, a társprogramokkal együtt pedig összesen több mint 230 000 magyar tanuló, oktató, önkéntes vagy gyakornok kapcsolódott be az Erasmus+ programba.

A Tempus ezen túl ügyfélszolgálattal segíti a Magyarországon kiemelkedően sikeres Európa a polgárokért program pályázóit, működteti a Nemzeti Europass Központot, és speciális képzéseket is tart az uniós támogatások felhasználásról.

A Tempus Közalapítvány az európai értékek mellett elkötelezett, azokat hatékonyan népszerűsítő, az európai emberek közötti kapcsolatok kiépítésében és elmélyítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett intézmény.

Háttér-információk

A Magyarok Európáért díjat, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Miniszterelnökség közös elismerése azok részére adható, akik hosszú időn keresztül folytatott, kiemelkedő teljesítményükkel képviselték és terjesztették az Európai Unió alapértékeit Magyarországon, és jelentősen hozzájárultak Magyarország sikeres európai uniós tagságához. A díjat első ízben 2017-ben adták át a május 9-ei Európa-nap alkalmával.

Az Európa-nap története Robert Schuman 1950. május 9-én tett nyilatkozatáig nyúlik vissza. A francia külügyminiszter ebben olyan politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely elképzelhetetlenné teszi a kontinens országai közötti háborút. Ez a nyilatkozat vezetett az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957-es római szerződések aláírásához, így a mai Európai Unió megszületéséhez is. Az évfordulót EU-szerte Európa-napként, az európai béke és egység napjaként ünneplik

Forrás: www.eu.hu

az eredeti hír itt elérhető