Magánkórházat nyitottak Debrecenben

2020.09.26

A TritonLife csoport, egy magánegészségügyi szolgáltató most Debrecenben nyitja meg első vidéki magánkórházát. A csoport üzemelteti a Budapesten a Róbert Magánkórházat és több fővárosi egészségügyi központot is.

Debrecen hazánk második legnagyobb, de talán egyik legdinamikusabban fejlődő városa, jelentős egyetemi és gazdasági központ

– mondta Fábián Lajos, a TritonLife csoport társtulajdonos elnöke közleményében. Kiválósági centrum rendszerben építkező egészségügyi centrumaink, országos-, és európai hírnevű szakembergárdánk, a területen szerzett nemzetközi szakmai tapasztalataink, mind garanciát nyújtanak arra, hogy a debreceni magánkórház is egy sikertörténet kezdete legyen.

Az országban egyedülálló módon, több fontos szakterületen is szakorvos képzési joggal rendelkező budapesti magánkórházunk szakmai protokolljait és színvonalát szeretnénk kiterjeszteni, sőt tovább fejleszteni vidéki hálózatunkban is, amelynek első állomása Debrecen – mondta az elnök.

Debrecenben a belvárosi járóbeteg centrum mellett a város zajától távolabb hozták létre a magánkórházat, ami két korszerű műtővel, igény szerint bővíthető ágyszám kapacitással rendelkezik – olvasható a közleményben.

az eredeti hír itt elérhető