Magabiztosan verték a debreceni kosarasok a Jászberényt

2020.09.19

Harminc pontos sikerrel kezdte a kecskeméti Duna Aszfalt Kupát a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata. Ezzel a sikerrel a DEAC bejutott a négycsapatos torna szombati döntőjébe – írja a klub közleményében.

Kovács Adrián együttesével csak az első negyedben tudta tartani a lépést a Jászberény, ám ekkor ritmust tudtak váltani Tóth Ádámék, a nagyszünetben pedig már kétszámjegyű volt a különbség. A fordulás után még tovább nyílt az olló, de ami még ennél is bíztatóbb volt, hogy az előző felkészülési találkozókkal ellentétben ezúttal uralta a lepattanó harcot a DEAC, és a labdát is sokkal jobban megbecsülték.

Húsz pontjával ezúttal is kiemelkedett a csapatból Djordje Drenovac, de Shaquille Hines is bizonyította, hogy a támadó oldalon is lehet rá számítani. Az összesen 18 gólpasszt kiosztó Moody-Guyton-Somogyi trió nagyszerűen mozgatták a csapatot, Tóth Ádám és Molnár Márton pedig kiváló munkát végeztek a palánkok alatt. Ezzel a sikerrel a DEAC bejutott a négycsapatos torna szombati döntőjébe, ahol a Kecskemét-Szeged találkozó győztesével játszik majd.

DEAC – JKSE 100-71 (18-16, 35-25, 17-12, 30-18)

DEAC: Moody 8/6, Guyton 9/9, Somogyi 9/3, Hines 17/9, Tóth 14 csere: Molnár M. 10, Drenovac 20/6, Bognár 4, Polyák 5/3, Molnár D. 2, Kovács 3/3, Asszú -.

Kovács Adrián: Nagy szükségünk volt már egy ilyen találkozóra. A pálya mindkét oldalán végig nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelet, csapatként működtünk együtt és mindenki ki tudta venni a részét a sikerből.

(Fotó: DEAC)

az eredeti hír itt elérhető