Ma délután Loki-Diósgyőr – óriási a tét

2018.05.12

Szombaton 17 órától a Diósgyőrt fogadja a DVSCA a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 30. fordulójában.Mindkét csapat számára rettentően fontos lenne a három megszerzése, a Diósgyőr ugyanis csak jobb gólkülönbsége miatt nem áll még kieső helyen, a Loki pedig a dobogóért hajt.

Nem utolsósorban a DVSC győzelmével a kiesés elől menekülő, jelenleg utolsó helyen álló Balmazújvárost is segítené.

A dvsc.hu visszatekintőjében azt írja, a Diósgyőr és a Loki idei első egymás elleni meccsét szeptemberben rendezték Debrecenben. A 4. percben Óvári Zsolt révén a borsodiak szerezték meg a vezetést, ám nem örülhettek sokáig, hisz hét perccel később Varga Kevin góljával kiegyenlítettünk. Sokáig úgy tűnt, egy-egy ponttal gazdagodnak a csapatok, ám a 85. percben Takács Tamás, majd a 88. percben Haris Tabakovic is betalált, így 3-1-re nyertünk. A második mérkőzésre december közepén, Mezőkövesden került sor. Tizenhét perc elteltével már kettővel vezetett a Diósgyőr, Takács 36. percben lőtt góljával azonban visszajöttünk a meccsbe. A találkozó hajrájában mind a két fél betalált, így 3-2-es borsodi sikerrel zárult az összecsapás, amelyet egyébként Jovanovic és Ferenczi kiállítása miatt kilenc emberrel fejeztünk be.

A két együttesnek a szombati lesz az 52. egymás elleni mérkőzése az élvonalban. A DVSC 33-szor, a Diósgyőr mindössze 8-szor nyert, döntetlen 10 alkalommal született. A gólkülönbség is a Loki javára billen, 108-44 arányban.

A szombaton 17 órakor kezdődő meccs játékvezetője Farkas Ádám lesz. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 29 17 9 3 60-26 60 pont
2. Videoton FC 29 17 8 4 56-26 59
3. Paksi FC 29 11 9 9 42-43 42
4. Újpest FC 29 10 12 7 37-35 42
5. Debreceni VSC 29 11 7 11 49-39 40
6. Budapest Honvéd 29 11 7 11 44-48 40
7. Puskás Akadémia 29 9 9 11 37-43 36
8. Swietelsky Haladás 29 10 4 15 33-45 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 29 7 10 12 32-49 31
10. Diósgyőri VTK 29 8 6 15 40-46 30
11. Vasas FC 29 8 6 15 35-54 30
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 29 6 11 12 31-42 29

A 30. forduló programja:
május 12., szombat:
Videoton FC-Swietelsky Haladás, Felcsút 17.00
Paksi FC-Budapest Honvéd 17.00
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 17.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 17.00
Ferencváros-Vasas FC 19.30

az eredeti hír itt elérhető