Letartóztatásban a székesfehérvári üzletbe betörő román állampolgárok

2020.01.27

A Fejér Megyei Főügyészség indítványozta annak a három román állampolgárnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint 2020. január 4-én betörtek egy székesfehérvári üzletbe és onnan mintegy 16 millió forint értékben vittek el mobiltelefonokat.

A gyanú szerint az elkövetők 2020. január 4-én, hajnalban, felfeszítették egy székesfehérvári, műszaki termékeket árusító üzlet ajtaját, majd összetörték a vitrineket és onnan mintegy 16 millió forint értékben vittek el mobiltelefonokat. A gyanúsítottak a rongálással 500 ezer forintos kárt okoztak.

Az elkövetők a helyszínről elmenekültek, azonban az általuk használt ír, illetve bolgár honosságú gépkocsik alapján 2020. január 24-én, reggel, szervezett rendőri akció keretében Miskolcon elfogták őket. Az eljárásban adat merült fel arra, hogy a három gyanúsított az elmúlt hetekben Lengyelországban, illetve Csehországban is hasonló módszerrel követett el lopásokat.

A Fejér Megyei Főügyészség ügyeleti szolgálata a jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyamatban lévő nyomozásban indítványozta a három terhelt letartóztatását.  A letartóztatás az ügyészség álláspontja szerint a terheltek jelenlétének biztosítása, illetőleg annak megelőzése érdekében szükséges, hogy a lopássorozatot folytassák.

A Székesfehérvári Járásbíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte. A letartóztatás ellen fellebbezést nem jelentettek be, így mindhárom végzés véglegessé vált.

 

ugyeszseg.hu

az eredeti hír itt elérhető