Lebukott a debreceni gyalogosgázoló – alig lehetett kilátni a szélvédőjén

2020.02.14

A szemtanúk ismerték fel a debreceni gyalogosgázolás feltételezett elkövetőjét. A férfi autójának szélvédője még akkor is úgy le volt fagyva, hogy alig lehetett kilátni rajta.


A rendőrségre 2020. február 13-án 7 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Csapó utcán egy gyalogos-átkelőhelyen egy személyautó elütött egy nőt. A bejelentő elmondta továbbá azt is, hogy a gépkocsi a baleset után elhajtott. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A rendőrök épp a helyszínelést végezték, amikor az egyik szemtanú jelezte nekik, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Mint kiderült, a helyi lakos valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne. Az egyenruhások a szemle során megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta. A Debreceni Rendőrkapitányság a 46 éves járművezetővel szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A rendőrség tanácsai

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy fogadják meg az alábbi tanácsainkat, mert a balesetek elkerüléséért a közlekedők tehetnek a legtöbbet a szabályok maradéktalan betartásával.

Ha indulás előtt a vezető nem gondoskodik az üvegfelületeken lévő pára, jég vagy hó eltakarításáról, akkor kisebb az esély arra, hogy a sofőr időben felismerje és reagáljon a különböző közlekedési szituációkra. A pára- és jégmentesítés, a jármű hótól való megtisztítása akár több percet is igénybe vehet, ezért indulás előtt számoljanak ezzel az idővel a megfelelő látás biztosítása érdekében, de mindenképp gondoskodjunk arról, hogy tökéletesen kilássunk járműveink szélvédőjén, ablakain.

az eredeti hír itt elérhető