“Le akarta vágni a fejemet” – Bíróságon vallott a kemecsei Gabriella

2022.06.08

Gy. Attila különös kegyetlenséggel bántalmazta szerelmét februárban: kinyomta a szemeit. Gabriella a bíróságon további döbbenetes dolgokat mesélt volt párjáról.

A fiatal nő kedden tett vallomást a bíróságon egykori élettársa, Gy. Attila ellen, aki rendszeresen bántalmazta, majd a vád szerint elrabolta, majd mindkét szemétől megfosztotta őt. A férfi a tárgyaláson távmeghallgatással vett részt.

A 22 éves lányt két testvére kísérte be a tárgyalóterembe, és ők segítették a széke megtalálásában – írja a Bors. Mivel a megvakítás ügyében még zajlik a nyomozás, a tegnapi tárgyalás során a lány elrablására szorítkoztak.

Az életemnél is jobban szerettem ezt az embert. A kezemet is megkérte, én pedig igent mondtam. Később mégis megromlott a kapcsolatunk

– mondta a bíróságon Gabriella, és hozzátette: az elrablásában hárman vettek részt, Attila és két rokona. Gabriellának egy idő után alsóneműre és tisztasági kozmetikumokra is szüksége volt, rá tudta venni a férfit, hogy menjenek el bevásárolni. Ott nyílt alkalma a menekülésre, szólt a biztonsági őrnek, hogy bajban van, így értesítették a rendőrséget.

Ennek ellenére Gabriella továbbra is szerette volt párját, ezért többször is megkereste őt a börtönnél, ahol a férfit fogva tartották. Ekkor Gabriella már terhes volt Gy. Attilától.

Egy ideig nem mondtam meg neki, hogy gyereket várok tőle, később persze mégis megtettem. Azt hazudta, hogy rákos, én pedig megsajnáltam. Rávett, hogy vonjam vissza a feljelentést

– mesélte Gabriella, aki olyan lelki állapotban volt akkoriban, hogy elvetélt. A kemecsei fiatal nő úgy érzi, egy hibája volt: szerette a férfit. Aki még az elrablása előtt is többször bántalmazta őt.

Ököllel és tenyérrel ütlegelt. Az orromból és a számból is ömlött a vér. Nekilökött egy szekrénynek, aminek kitört az üvege. Ezután egy olyan partvissal esett nekem, ami a benzinkutakon szokott lenni. Kimenekültem az utcára, de ő utánam jött egy bárddal. Le akarta vágni a fejemet, ezt mondta is

– sorolta Gabriella, hogy miket tett vele a férfi, de olyan is volt, hogy Gy. Attila kirángatta őt az autóból és a betonba verte a fejét.

az eredeti hír itt elérhető