Kovács Zoltán: „A kórházakban gyógyítani kell, és nem kamerázni”

2021.03.31

28 szerkesztőség közös levélben tiltakozott a kormány járványügyi cenzúrája ellen, amely jelen esetben abban mutatkozik meg, hogy az újságírók nem végezhetik el a munkájukat a kórházakban, az egészségügyben dolgozóknak pedig a kormány megtiltotta, hogy szóba álljanak a független médiával.

A levélben, amelyet a 24.hu idéz, a következőket kérik a kormánytól és az Operatív Törzstől:

* Engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat magyarországi kórházak COVID-osztályaira és az oltópontokra, természetesen úgy, hogy a sajtó munkatársai teljes mértékben tiszteletben tartják az egészségügyi dolgozók és a betegek emberi méltóságát!

* Tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak a kórházakban tapasztalható állapotokról a publikumnak! Hadd nyilatkozzanak a sajtónak végre arccal-névvel a frontvonalban dolgozó ápolók és orvosok, hogy ne „nevük elhallgatását kérő forrásokra” hivatkozva kelljen beszámolnunk a valódi helyzetről.

* Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a kormány és az Operatív Törzs 0-24-ben valódi tájékoztatást nyújtson a sajtónak, ez ugyanis jelenleg nem valósul meg. Alakuljon külön csoport az Operatív Törzsnél és az NNK-nál a sajtó alapos tájékoztatására! Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit tartsák meg az újságírók jelenlétében – akár online, akár a járvány elleni védekezésre való tekintettel szabadtéri helyszínen!

Kovács Zoltán kormányszóvívő ennyit reagált Facebook-oldalán:

„A kórházakban gyógyítani kell és nem kamerázni. Az operatív törzs minden nap tájékoztatja a nyilvánosságot. A baloldali portálok ennek ellenére kamuhíreket terjesztenek és lejáratják a magyar egészségügyet. A magyar kórházak és az ott dolgozó orvosok és ápolók emberfeletti munkával kiválóan teljesítenek.Hagyják őket dolgozni!”

Mint ismert, Kásler Miklós hamarosan turnézni indul a legleterheltebb kórházakba. Kovács erről nem ejtett szót.

 

az eredeti hír itt elérhető