Kósa Lajos elment Sopronba bejelenteni a Fidesz ottani polgármesterjelöltjét

2019.07.04

Farkas Ciprián városi tanácsnokot, önkormányzati képviselőt indítja polgármesterjelöltként Sopronban a Fidesz-KDNP – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Sopronban.

Kósa Lajos azt mondta: Sopron fejlődése az elmúlt időszakban látványos volt, a város azonban az adottságaiból fakadó kihívások előtt áll. Szombathelyhez hasonlóan állandó lakosainál jelentősen többen, majdnem kétszer annyian laknak életvitelszerűen Sopronban – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy sokat köszönhet a város Fodor Tamásnak, aki 13 évig vezette Sopront, majd hozzátette, a Fidesz-KDNP-szövetség reményei szerint a város a következő években is töretlenül fejlődik majd.

Beszélt arról, hogy Sopronban van egy “világos, a múlt eredményei által igazolt” csapat, azonban létezik egy olyan csapat is, amelyiket a “közös gyűlölet” és az az elképzelés tartja össze, hogy “pénzért és hatalomért gátlástalanul össze kell fogni”. Nem tudni, mi történne akkor, ha megnyernék a választást, mert nincs elképzelésük a város fejlődéséről, csak lózungokat hangoztatnak – tette hozzá Kósa Lajos.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy Farkas Cipriánnal az utóbbi három évben vált szorosabbá az együttműködés. Jól ismeri az önkormányzat működését, mivel dolgozott már jogászként önkormányzati cégben és a közigazgatásban. Jelenleg önkormányzati képviselő, emellett városi tanácsnokként ismeri a fejlesztéseket.

Farkas Ciprián arról beszélt, hogy soproniként tudja, milyen kérdések foglalkoztatják a lakosságot, de még több emberrel szeretne találkozni és megismerni az elképzeléseiket.

Sopron nagy fejlődésen megy keresztül, egyebek mellett a Modern városok program keretében. Adottak a kihívások és a lehetőségek is a város továbbfejlődéshez, miközben mindenképpen “ékszerdobozként” akarják megőrizni Sopront – mondta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

az eredeti hír itt elérhető