Költségvetési csalás miatt áll bíróság elé

2019.02.04

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2019.02.04-én 10 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2017 szeptemberében J. M. I. rendű vádlottat különös kegyetlenséggel és 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg K. G. Zs. II. rendű vádlottat különös kegyetlenséggel és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak a szabadságvesztésből legkorábban annak kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész II.r. vádlott terhére súlyosításért, I. és II.r. vádlott enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2012-től élettársakként éltek gyöngyösi albérletükben két közös kiskorú lánygyermekükkel együtt. Már a 2014 novemberében született második gyermekük születése előtt is visszautasították a védőnői ellátást, és nem működtek együtt a gyermekjóléti központtal, mert úgy ítélték meg, hogy a védőnői tevékenység a család szükségtelen zaklatásával jár.

Második gyermekük születését követően kizárólag választott házi gyermekorvosukkal tartották a kapcsolatot egészen 2015 júliusáig, ezt követően azonban a kislányt már orvoshoz sem vitték, a kötelező gyermekorvosi vizsgálatokra, valamint a további oltások beadására sem került sor. A gyermekorvos a gyermeket nem vizsgálta meg, súlygyarapodását nem tudta ellenőrizni, súlyának mérésére a gyermekorvos előtt nem került sor, súlyának adatait a kislány édesanyja, az I. rendű vádlott már csak telefonon diktálta be 2015 októberéig. A vádlottak 2015 júliusát követően a kiskorú gyermekük megfelelő tartására, gondozására, táplálására vonatkozó törvényi kötelezettségüket elmulasztották, az általuk észlelt folyamatos és jelentős súlycsökkenés ellenére a gyermeket megfelelő módon nem táplálták, nem vitték orvoshoz. Mulasztásuk miatt a súlyos és tartós alultáplálás, kiszáradás kapcsán kialakult keringési, légzési elégtelenség következtében az akkor már több hónapja éhező gyermek az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedések között 2016 májusában, az otthonában meghalt. A gyermek súlya ekkor 3410 gramm volt, mely a halála időpontjában a legalacsonyabb elvárható 8850 gramm testtömeg felét sem érte el. A kislány halálát a súlyos szintű kiszáradás és alultáplálás kapcsán kialakult keringési, légzési rendellenesség okozta. Tárgyalás.

az eredeti hír itt elérhető