Kitépte volt barátnője mindkét szemét a hencidai férfi – nem csak a rendőrség indított utána hajtóvadászatot

2022.02.10

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte európai és nemzetközi elfogatóparancs kiadását Gyöngyösi Attila hencidai lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint feltehető, hogy Gyöngyösi Attila 33 éves hencidai lakos a volt barátnője sérelmére 2022. február 5-én, Kemecsén elkövetett élet elleni bűncselekmény után elhagyhatja Magyarországot és külföldre menekülhet.

A Bors beszámolója szerint a szökésben lévő férfi békülési céllal hívta ki az utcára Gabriellát, de a 22 éves lány végül nemet mondott neki. A széles körben Gengszternek hívott szerelmes ezután leteperte a földre a lányt, megverte, többször megszúrta, majd mindkét szemét brutális módon kitépte. Az orvosok megállapították, hogy a fiatal nő szemeit nem lehet helyreállítani.

Gyöngyösi Attila Magyarország területén jelenleg is toplistás körözött személy. A lány rokonai, barátai a férfi Facebook-oldalán azt üzenik, imádkozzon, hogy a rendőrök kapják el, és ne közülük valaki.

Hasonlóan vélekedik a brutális támadást elszenvedő lány unokatestvére, Roland is:

Gabi egyik szeme az arca előtt lógott, a másikat csak másnap találta meg a fűben az egyik szomszéd. Attila megérdemelné, hogy ugyanúgy szenvedjen, mint a testvérem. A védekezésképtelen húgomat még végig is húzta a földön, méghozzá arccal lefelé. Szerintem ember nem létezik, aki ne akarná agyonverni, ezért jobb neki, ha a rendőrök találják meg!

nyilatkozta Roland, aki többedmagával a tettes keresésére indult, de már csak az autóját találták meg. Ebből arra következtettek, hogy a támadónak segítője is volt, aki átültette egy másik autóba.

A rendőrség továbbra is várja azok jelentkezését, akik ismerik a szökésben lévő férfi jelenlegi tartózkodási helyét, vagy hollétéről érdemleges információval rendelkeznek. Jelentkezhetnek személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

az eredeti hír itt elérhető