“Kinek ártott a kisfiam?!” – megszólalt Dzsudzsák Balázs édesanyja

Nyírlugoson, Dzsudzsák Balázs édesanyjánál járt a Nemzeti Sport stábja, többek között annak apropóján, hogy az egykori Loki-kiválóság elérte a századik válogatottságát. Kósa Ildikó mesélt arról, hogyan indult fia karrierje. Nem vetette fel őket a pénz, de a tehetséges srác szerencsére jó kezekbe került, és miután mindent a labdarúgás alá rendelt, üstökösként robbant be a magyar, majd kisvártatva a nemzetközi foci világába is.

Balázs nagyon jól nevelt gyerek, gondoskodik a családjáról – az anyukát kérdezik is néha, hogy miért dolgozik még mindig, mikor megtehetné, hogy csak a lábát lógatja. A legtöbb válogatott meccsen kint van, és nagyon büszke, amikor fia tapsot kap, a kritikákat viszont nehezen viseli. Arra kérdésre, hogy hogyan éli meg, ha bántják a fiát, így felelt:

„Mondja meg nekem, kinek ártott a kisfiam?! Kit bántott, kitől vett el bármit is? Tudja, mennyi pénzt ad kórházaknak, betegeknek? A mi kis iskolánkat is támogatja pénzzel, sportszerekkel. Rengeteget adományoz, de azt senki sem látja. Nem is azért adja… Lehetett volna máshogy? Tudja, a focihoz nem értek, csak izgulok a meccseken nagyon. Amikor klubot váltott, döntenie kellett, és én mindig csak azt mondtam neki: nekem az a fontos, hogy ahová mész, ott szeressenek és boldog legyél. Amikor Törökországban játszott, és láttam a tévében, hogy merénylet volt az országban, megijedtem – nem is titkolom, örültem, hogy eljött onnan. Szép kocsija van? Melyik fiatal nem örülne, ha vehetne magának ilyet? Pontosan emlékszem, Balázska Loki-játékosként milyen boldog volt, mennyire örült az első autójának, a használt szürke Suzukinak, azt is imádta. Amikor bántják, sokszor eszembe jut, hogy amikor kicsi gyerek volt, és a focisulival tornára készültek, utaztak valahová, a szülőknek be kellett szállniuk a költségekbe. A gazdagabb debreceni családoknak ez nem volt probléma, nekünk igen, de nem hagyhattam, hogy a fiam lemaradjon az utazásról. Ahol most Pumika és Lufika lakik, annak idején volt egy kis gyümölcsösünk, hajnalban szedtem a málnát, mielőtt az iskolába mentem volna, vittem a piacra a kereskedőkhöz, hogy néhány forinttal több pénzünk legyen. Ha focicipőt kellett venni, pluszmunkát vállaltunk. Miért csináltam? Ez volt a természetes. Láttam, hogy Balázska mindennap focizna, főleg a nagyobbakkal játszott. Sokszor a tornateremben játszottak a felnőttek, kérdezte, elmehet? Kicsi volt még, egy órát játszottak a nagyok, de megengedték, hogy két-három percre beálljon közéjük. Legközelebb ismét ott ült megint egy órát, hogy azt a néhány perc játékot megvárja… Sohasem mondta, hogy elege van, nincs kedve focizni, pedig láttam nagyon fáradtnak. Kitartás, alázat, szorgalom, ez vitte előre a fiamat. Hallottam, hogy azt állították, szerencséje volt, könnyen érte el a sikereit, hát, nem tudom… Miért nem csinálják akkor utána? Fájt, amikor a rádióműsorban rajta gúnyolódtak azok, akiknek előtte mindig interjút adott. Fájt, amikor ő volt a vereségért felelős, pedig sokan hirtelen megsérültek a meccs előtt. De sokkal több öröm jutott nekünk! Igen, gazdag ember lett belőle, mégsem változott meg. Csaknem naponta beszélünk, és rendre megkérdezi, »Anya, mire van szükséged? Hová akarsz utazni? Mire vágysz?« Hogy itthon legyél, válaszolom. Minden édesanyának azt kívánom, legyen olyan kapcsolata a gyerekeivel és a gyerekeinek egymással, mint ahogy mi élünk, ahogy rajonganak egymásért a szemem fényei, Natika és Balázska.”

– mesélte Dzsudzsák-anyuka, aki rendszeresen meglepi a válogatottat házi készítésű töltött káposztájával.

Dzsudzsák Balázs továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ittihad Kalba SC csapatában futballozik, az előző két idényben az al-Vahda SC játékosa volt. Korábban a török Bursasport, az orosz Dinamo Moszkvát és Anzsi Mahacskalát, a holland PSV Eindhovent, illetve a Debrecen együttesét erősítette.

az eredeti hír itt elérhető