Kínai kutatópartner a TTK-n

2020.01.20

A kínai „Egy övezet, egy út” kezdeményezéshez kapcsolódóan írt alá együttműködést a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara a sanghaji Donghua Egyetem két karával a kínai delegáció négynapos debreceni látogatása során.
Közös tudományos munkáról, publikációról, valamint hallgatói, oktatói és kutatói mobilitásról állapodott meg a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara (TTK) a sanghaji Donghua Egyetem College of Materials Science and Engineering és a College of Chemistry, Chemical Engineering and Biotechnology karaival.

A szerződést Kun Ferenc dékán, valamint a kínai karok részéről Meifang Zhu dékán és Xiangyan Shi dékánhelyettes, az együttműködés kezdeményezője írta alá kedden a TTK tanácstermében. Ezt megelőzően, hétfőn egy mintegy ötórás közös workshop keretében ismerték meg a vendégek a debreceni kar képzési, kutatási tevékenységét és az egyes kutatócsoportok munkáját.

– A TTK életében fontos szerepe van ezeknek a nemzetközi megállapodásoknak. Amellett, hogy a kar hallgatóinak negyede külföldi, oktatói és kutatói is kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, ez jól érzékelhető a külföldi szakemberekkel közösen végzett kutatásokon és az azok nyomán megjelenő publikációk számán. Reméljük, hogy a most aláírt megállapodás hozzájárul a két intézmény már jelentős múlttal rendelkező szakmai kapcsolatának továbbfejlődéséhez – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a megállapodás aláírása kapcsán Kun Ferenc dékán.

A látogatás annak a mintegy tízéves, a GINOP-2.3.2-15-2016-00008 pályázat keretében megújított együttműködésnek az eredménye, mely a TTK Kémiai Intézete és a Donghua Egyetem College of Chemistry, Chemical Engineering and Biotechnology kara között alakult ki. A Meifang Zhu professzor által vezetett delegáció tagja volt még a kar dékánhelyettese és két professzora, valamint a Donghua Egyetem Nemzetközi Irodájának képviselője.

A Donghua Egyetem 2019-ben lett résztvevője a Kínai Népköztársaság által meghirdetett „Egy övezet, egy út” (The Belt and Road Initiative) programnak, melyhez Magyarország és első hazai felsőoktatási intézményként a Debreceni Egyetem is csatlakozott. A találkozón a kínai fél reményét fejezte ki, hogy hamarosan a két egyetem is hivatalos együttműködési megállapodást köthet a program keretében.

DE Sajtóiroda

az eredeti hír itt elérhető