Kilenc biciklit lopott el Debrecenből, és ez még nem minden

2019.02.25

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2018. augusztus 22-én 0 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Balmazújvárosi úton lévő egyik telephelyen lopás történt.

A járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek és megállapították, hogy egy férfi besurrant az üzem öltözőjébe, ahol magához vett egy telefont és egy táskát, majd elfutott a helyszínről. A cég biztonsági őre utána futott és feltartóztatta a férfit. A rendőrök ezt követően előállították a 23 éves helyi lakost, valamint megtalálták a sértett értékeit.

A széleskörű nyomozati munka során beszerzett információk alapján B. Sándor megalapozottan gyanúsítható több debreceni betörés elkövetésével is. A gyanúsított kilenc helyszínről kerékpárokat, szerszámokat, mobiltelefonokat és egyéb elektronikai eszközöket lopott el.

A 23 éves férfi kihallgatása során a bűncselekmények elkövetését elismerte és elmondta, hogy az ellopott értékek egy részét eladta egy piacon.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügy Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető