Kikapott a kiesési rangadón a Balmazújváros

2018.05.12

A Mezőkövesd hazai pályán Koszta Márk első percben szerzett góljával nyert 1-0-ra a sereghajtó Balmazújváros ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Ligában.

A hajdúságiak hat meccs óta nem nyertek idegenben, ráadásul e találkozók közül ötön még gólt sem lőttek.

A Mezőkövesd március óta először győzött saját közönsége előtt, ezzel nagy lépést tett a bennmaradás felé.

OTP Bank Liga, 30. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (1-0)
——————————————————-
Mezőkövesd, 1500 néző, v.: Szőts
gólszerző Koszta (1.)
sárga lap: Dombó (81.), illetve Rudolf (31.), Sigér (63.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
——————–
Dombó – Farkas D., Pillár, Katanec, Szalai A. – Cseri (Mlinar, 78.), Iszlai, Szeles, Koszta – Bognár (Oláh B., 90.) – Drazic (Novák, 78.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő:
—————————
Horváth L. – Habovda, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda (Zsiga, 73.), Sigéri, Mausiradze (Arabuli, 59.), Haris – Rudolf (Erdei, 78.), Andric

Mindössze 34 másodperc telt el az összecsapásból, amikor Koszta fejesével máris vezetést szerzett a Mezőkövesd. A korai gól jót tett a mérkőzésnek, mindkét csapat gólratörően futballozott. Az első 45 perc főszereplője a vendégek kapusa, Horváth volt, aki bravúros védésekkel tartotta életben csapatát.

A második félidő elején kis híján egyenlített a Balmazújváros, de Andric lövése a kapufán csattant. A folytatásban újra a házigazdák kerültek fölénybe, de ezúttal elmaradtak az igazi helyzetek, s nagyot kellett végül küzdeniük azért, hogy otthon tartsák a három pontot a keleti kiesési rangadón.

OTP Bank Liga, 30. forduló:
Videoton FC-Swietelsky Haladás 3-0
Paksi FC-Budapest Honvéd 1-2
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1
Mezőkövesd Zsóry FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0
Újpest FC-Puskás Akadémia FC 0-1
Ferencváros-Vasas FC 1-1

A tabella:
1. Videoton FC 30 18 8 4 59-26 62 pont
2. Ferencvárosi TC 30 17 10 3 61-27 61
3. Debreceni VSC 30 12 7 11 51-40 43
4. Budapest Honvéd 30 12 7 11 46-49 43
5. Paksi FC 30 11 9 10 43-45 42
6. Újpest FC 30 10 12 8 37-36 42
7. Puskás Akadémia 30 10 9 11 38-43 39
8. Swietelsky Haladás 30 10 4 16 33-48 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 30 8 10 12 33-49 34
10. Vasas FC 30 8 7 15 36-55 31
11. Diósgyőri VTK 30 8 6 16 41-48 30
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 30 6 11 13 31-43 29

 

az eredeti hír itt elérhető