Kiderült, hogy ki utalta az utolsó 100 milliót a kis Zente kezelésére

2019.09.25

Szerencsésen összegyűlt a 700 millió forint a súly beteg kisfiúnak.

Egy ország fogott össze a másfél éves Zentéért, hogy visszakaphassa a reményt az élethez.

Először a kisfiú édesanyja a Rádió1-en szerda reggel azt mondta, hogy

egy ismert ember 100 millió forintos adományával gyűlt össze végül a kezelés ára.

A nagylelkű felajánló azt kérte, ne derüljön ki a neve.

Most viszont mégis elárulta, az anyuka Facebook-bejegyzése szerint az

adományozó nem más, mint Mészáros Lőrinc.

Két embernek fogom megköszönni név szerint. Egyikük a csupaszív Mága Zoltán, aki tényleg minden követ megmozgatott, Zentéért, a másik nagylelkű adakozó pedig Mészáros Lőrinc és családja volt. Hálásan köszönjük, hogy beálltak a több ezer jószívű ember közé, közétek és így együtt összefogásban sikerült” – írta Tóth Krisztina.

az eredeti hír itt elérhető