Kiadós mennyiségű csapadék érkezik, Borsodban diónyi nagyságú jégesővel csapott le

2019.08.13

Diónyi nagyságú jéggel érkezett meg a hidegfront Bódvaszilasra – számolt be az Észak.hu. A település polgármestere, Fülöp József korábban elmondta, hogy olyan jégesőt, mint ami augusztus 8-án elverte a a települést, emberemlékezet óta nem láttak Bódvaszilason.

A jég ezúttal sem kímélte Bódvaszilast.

Met.hu felvételén jól látni, hogy függönyszerűen ömlik a kertre a jég.

A met.hu szerint Farkaslyukon is jégeső esett:

Estig keleten, délkeleten gyengén, másutt változóan felhős lesz az ég, majd később nyugat felől mindenütt megvastagszik a felhőzet.

Napközben még csak elszórtan, késő estétől viszont egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra, sőt heves zivatarokra is van esély felhőszakadással és jégesővel.

Reggelig kiadós mennyiségű csapadék hullhat.

Szerdán kora délutántól fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a csapadékzóna is kelet felé helyeződik, mögötte azonban ismét kialakulhat helyenként zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél megerősödik, szerdán néhol viharossá fokozódik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 és 25 fok között valószínű, de keleten már délelőtt beáll a maximum.

 

az eredeti hír itt elérhető