Kezdődnek a felújítások a Vénkertben – a költségek 90 százalékát állja az EU

2019.04.17

Napokon belül kezdődik a Zöld város program kivitelezése a Vénkertben. Megújulnak a parkok, játszóterek, sportpályák és korszerűsítik a Borsos villát is.

Debrecen önkormányzata 11 városrészben – többségében lakótelepeken – indít Zöld város programot, amely a zöldterületek, parkok, játszóterek, sportpályák korszerűsítését, építését jelenti. A teljes program költségvetése uniós és önkormányzati forrásból eléri a 6 milliárd forintot. A programban idén hat városrészben (Libakert, Dobozikert, Vénkert, Sestakert, Belváros, Újkert) indul el a kivitelezés.

Jelenleg is zajlik a munka a Libakertben és a Dobozikertben, előkészület alatt áll a Sestakert fejlesztése és napokon belül elindul a munka a Vénkertben.

Zöld város program a Vénkertben

Általánosságban elmondható, hogy a program összesen 26.357 négyzetmétert érint a Vénkertben, ahol 34 fát ültetünk, valamint cserjetelepítések, évelőágyak kialakítása és gyepfelújítás valósul meg. A beteg fák kezelésére is sor kerül. Parki sétányokat alakítunk ki a kitaposások nyomvonalán és járdákat újítunk fel. Az élhetőbb környezet érdekében parki berendezések, új padok, szemetesek, kerékpártárolók elhelyezésére is sor kerül. Játszótereket és sportpályákat korszerűsítünk, kondiparkot és KRESZ-pályát alakítunk ki. Ezen kívül a közvilágítás megújításával és térfigyelő kamerák telepítésével célunk a közbiztonság növelése.

Ilyen jelentős lakótelepi fejlesztés az 1970-es évek óta nem volt Debrecenben. Az a célunk, hogy a városrészben élők rendezett környezetben tölthessék mindennapjaikat a parkokban, a játszótereken és a sportpályákon. Nagy öröm, hogy a 600 millió forintos beruházás során megújul a 2011 óta üresen álló Borsos villa is

– jelentette be a tájékoztatón Papp László polgármester.


Fotó: Miskolczi János

A fejlesztés részei:

  • a kirakodó vásár korszerűsítése 16 új mobilasztal és új utcabútorok telepítésével, térkövezéssel.

  • a Sinai Miklós utca 17-19. tömbben zöldtető kialakítása: a tömbben lévő előtetőkön zöldtető kerül kialakításra, továbbá a tető előterében lévő aszfaltozott járdaszakasz marása, felújítása, helyreállítása történik meg.

  • Sinai Miklós utcai park: a sportpálya felújítása mellett egy közösségi kert és egy KRESZ pálya kialakítása is a fejlesztés része. A növényzet és a domb megújítása is megtörténik. A parki sétányok és lépcsők is megújulnak.

  • a Domokos Lajos utca 20-32. mögötti sétálóútnál a betonkerítés és a járda közötti rész vízelvezetésének megoldása történik meg. A területen lévő padokat kicseréljük, felújítjuk, emellett gyepesítés és cserjésítés történik a területen.

  • Domokos Lajos utcai park: a terület déli részének fejlesztése a beruházás célja. Itt a meglévő két játszótér felújítását végzik el, a sportpályát többfunkciós öntött gumi burkolattal látják el és körbekerítik. Kondipark és pingpongozó tér is helyet kap. A zöldfelület növelése és a növényzet frissítése is a beruházás része.

  • Gyergyó utca 1-11. tömb melletti meglévő szervízút felújítására és a járda melletti zöldfelület frissítésére kerül sor cserjetelepítéssel, a tömbben növényzet és az utcabútorok egységesítése történik meg.

  • Borsos villa környezete: A Borsos villa felújítását követően közösségi funkciót lát majd el, így környezetének rendezése is szükségszerűvé vált. A meglévő sportpálya felújítása, a játszótér fejlesztése, a parki sétányok megújítása mellett a növényállomány szükség szerinti rekonstrukciója is megvalósul.

  • A Borsos villa – Vénkerti közösségi ház felújítása:

A Borsos villa 1913-ban épült, Borsos József neves debreceni építész tervei alapján, ami saját lakóházaként funkcionált. A szecessziós épületben 1980-2011 között irodalmi múzeum működött. A Villa jelenleg üresen áll.

A 106 éves épület homlokzata rekonstrukcióra szorul, nyílászárói elavultak, korszerűtlenek, a vizes blokkok felszereltsége elhasználódott, az elektromos- és gépészeti rendszer is elöregedett, ezért szükséges az épület teljes felújítása.

A projekt keretében a földszinten és az emeleten irodák és egy multifunkciós tér kerül kialakításra, a pincében pedig vizes helyiségek és egy teakonyha lesz a dolgozók részére.

A fejlesztés építészeti elemei:

    • a homlokzat teljeskörű felújítása, az épület körül térkő burkolatú járda kialakítása, a csapadékvíz elvezetésének kialakítása, az ereszek, lefolyócsövek cseréje szükséges.

    • a tető hőszigetelése és a régi elavult aszbeszt pala cseréje történik meg.

    • megvalósul a homlokzati nyílászárók cseréje.

    • az erkélyek teljes elbontása és újraépítése szükséges a tartószerkezet erős roncsolódása és a biztonságos használat miatt,

    • az épület belsejében a falépcső korlátjának cseréje, eredeti állapotban történő helyreállítása, a belső falak javítása, a belső burkolatok cseréje, kerámia és laminált parketta fektetése történik meg.

– A beruházás ideje alatt a városrészben élők türelmét és megértését kérjük. Azt kértem a kivitelezőtől, hogy úgy ütemezze a felújítást, hogy mindig legyen olyan játszótér a Vénkertben, amelyet a családok használhassanak – mondta Barcsa Lajos alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője.

A debreceni önkormányzat uniós és saját forrásból összesen 595.163.507 forintot fordít a zöldterületi fejlesztésre és a Borsos villa felújítására, amelyből 59.723.506 forint az önrész. Megbontva a zöldfelületi rekonstrukció megvalósítására bruttó 478.882.942 Ft áll rendelkezésre, melyből önerő 25.231.296 Ft. A Borsos villa felújítására bruttó 116.280.565 Ft pályázati összeg szánható, ebből önerő 34.492.210 Ft.

A kivitelező a mai napon veszi át a munkaterületet és az ütemezés szerint április 23-án, kedden kezdi meg a munkát. Szerződés szerint őszre készül el a zöldterületi munkákkal és a Borsos villa korszerűsítésével.

az eredeti hír itt elérhető