Kezdik az aszfaltozást a debreceni Lorántffy utcán

2018.08.29

A munkálatok közel 20 millió forintba kerülnek és várhatóan szeptember végén fejeződnek be.Debrecen önkormányzata az Új Főnix Terv keretében ebben az évben 6 utcán – Kádár dűlő, Kardos Albert utca, Vígkedvű Mihály utca, Szombathy István utca, Teleki utca és Lorántffy utca – rendelt meg nagyfelületű aszfaltozási munkálatokat – összesen 93 millió forint értékben, megközelítőleg 8500 négyzetméter felületen, 1,5 kilométer hosszban, általában 70 métertől 500 méterig terjedő hosszúságú útszakaszokon. A nagyfelületű aszfaltozások célja az elöregedett és tönkrement aszfaltburkolatok cseréje, új kopóréteg terítése. A munkálatok a Kádár dűlőn, a Kardos Albert utcán, a Vígkedvű Mihály utcán, a Szombathy István utcán és a Teleki utcában már befejeződtek.

180829-aszfaltozas-lorantffy-utca-NS-MJ_30

A Lorántffy utca 2. és 18. szám közötti szakaszán az útfelújítás 2018. augusztus 27-én kezdődött meg. A munkálatok során az említett útszakaszon a teljes pályaszerkezetet kicserélik: az elöregedett aszfaltburkolatot és a beton útalapot is elbontják. Az új alap építését követően az útfelület új kopóréteget kap, megközelítőleg 700 négyzetméter nagyságú felületen, mintegy 120 méter hosszon. Új útszegélyt építenek, a csatorna-fedőlapokat, víznyelőrácsokat szintbe helyezik, így az esős időjárás esetén korábban tapasztalható vízállások megszűnnek. Az új szegély kialakítása miatt – ahol arra szükség van – a kapubejárók és járdák aszfaltozását is elvégzik. A munkálatok közel 20 millió forintba kerülnek és várhatóan szeptember végén fejeződnek be.

Az útfelújítási munkálatokat megelőzően a Debreceni Vízmű Zrt. a felújítással érintett útszakaszon elvégezte az ivóvíz- és a szennyvízvezeték-hálózat rekonstrukcióját.

A munkálatok ideje alatt a Lorántffy utcán ideiglenes lezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani, ezért az arra járók mindig a kihelyezett jelzéseknek megfelelően közlekedjenek!

A Lorántffy utca további részének felújítására a város jövőbeni költségvetési lehetőségeinek függvényében kerül sor.

az eredeti hír itt elérhető