Kezdik a házi komposztálók osztogatását Debrecenben

2019.09.17

Másfél hét alatt több mint hétezren igényeltek házi komposztálót, amely minden várakozásunkat felülmúlta – mondta Balázs Ákos és Papp Viktor önkormányzati képviselők 2019. szeptember 17-i tájékoztatójukon. A komposztálók átadása a napokban kezdődik.
Szeptember 4-én jelentették be debreceni önkormányzati képviselők, hogy az érdeklődők házi komposztálót igényelhetnek ingyenesen. A regisztrációt online és papír alapon is megtehették a debreceniek.

– Rendkívül sokan igényeltek komposztálót, ebből is látszik, hogy a debrecenieknek fontos a környezetbarát gondolkodás. Az eltelt másfél hétben több mint 7 ezer regisztráció érkezett interneten és papír alapon a képviselői fogadó órákon. Nagyon örülök annak, hogy a debreceniek 95 százaléka online regisztrált, így jelentkezésével is óvta környezetét – jelentette be Balázs Ákos önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A regisztráció lezárulta után minden jelentkező válaszlevelet kap, amelyben pontosan meg lesz adva a komposztáló átvételének helye és ideje. Aki az adott időpontban nem tud érte menni, az meghatalmazással családtagját, ismerősét is megkérheti erre. Fontos, hogy személyi igazolvány és lakcímkártya legyen annál a személynél, aki átveszi a komposztálót – mondta Papp Viktor önkormányzati képviselő.

2019 tavaszán hirdette meg Papp László, Debrecen polgármestere a Te Szedd! De inkább ne dobd el! kezdeményezést és a Debrecen, a mi kertünk programot azzal a céllal, hogy faültetéssel, virágosítással, parkosítással és közterületeink tisztán tartásával együtt tegyük szebbé és zöldebbé városunkat.

– Azóta több mint 100 tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze öntevékeny csoportok, baráti társaságok, dolgozói közösségek. Ültettünk közösen fákat és virágokat. A komposztáló sikerét látva kijelenthető, hogy Debrecen egy olyan város, amely képes közösen tenni a tisztaságért és a zöld környezetért – mondta a tájékoztatón Türk László önkormányzati képviselő.

Az igényelt komposztálókat 2019. szeptember 18-tól előre meghatározott időpontban és helyen adják át az önkormányzati képviselők a jelentkezőknek.

az eredeti hír itt elérhető