Két évig tartó munka kezdődik a Püspökladány és Biharkeresztes közötti vasútvonalon

2020.10.29

Korszerűsítik a vasútvonalat Püspökladány és Biharkeresztes között, mintegy 54 kilométer hosszan végzik el a szűk keresztmetszet kiváltását és a villamosítást nettó 47,2 milliárd forint európai uniós forrásból – hangzott el a projekt ünnepélyes alapkőletételén, amelyet a berettyóújfalui vasútállomásnál tartottak csütörtökön.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: a munka elkezdődött, és még legalább két évig fog tartani, ennek eredményeként megszűnik a mozdonycsere Püspökladányban, mivel megvalósul a villamosítás ezen a szakaszon.

Vitányi István József fideszes országgyűlési képviselő, Drabant Viktor konzorciumi projektvezető, Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese és Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese (b-j) a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítási munkálatainak alapkőletételén Berettyóújfaluban 2020. október 29-én. A projekt egyik jelentősége, hogy jelenleg, ezen az Erdély felé haladó vonalon a villamos vezeték hiányában a Budapest felől érkező vonatokról le kell kapcsolni a mozdonyt, és a határig egy dízelmozdonnyal kell vontatni a szerelvényeket. MTI/Czeglédi Zsolt

Elmondása szerint az országban 3100 kilométeren villamosított a vasút, aránya 2010 óta 36 százalékról 41 százalékra bővült. A villamosítás következtében biztonságosabb lesz a közlekedés – jelentette ki az államtitkár.

Vitányi István, a bihari térség országgyűlési képviselője, aki már 1998-ban, a parlamentbe kerülésekor felkarolta a vasútvonal villamosításának ügyét, hangsúlyozta, 2023. január elsejétől villanymozdony húzza majd a vonatot, amely 100 kilométerórás sebességgel közlekedik.

A korábban halmozottan hátrányos bihari térség lakói egyenrangúnak érezhetik magukat az ország boldogabb felén élőkkel – fogalmazott.

Vasúti pályaszakasz a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítási munkálatainak alapkőletétele napján Berettyóújfaluban 2020. október 29-én. A projekt egyik jelentősége, hogy jelenleg, ezen az Erdély felé haladó vonalon a villamos vezeték hiányában a Budapest felől érkező vonatokról le kell kapcsolni a mozdonyt, és a határig egy dízelmozdonnyal kell vontatni a szerelvényeket. MTI/Czeglédi Zsolt

Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta: Magyarország 7500 kilométeres vasúthálózatának 41 százaléka villamosított, ám a kormány eltökélt szándéka, hogy ez az arány minél hamarabb elérje az 50 százalékot.

A most megkezdett villamosítási fejlesztéssel 5-10 perces menetidő-csökkenés is elérhető lesz – jelezte. A vasúti pálya korszerűsítése miatt vasúti zár is lesz, amelyhez az utazók türelmét kérte.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, a fejlesztéssel XXI. századi vasútelemek valósulnak meg.

Átépítik a pályát, megerősítik a vasúti töltést. Négy állomásépület – Báránd, Sáp, Berettyóújfalu, Biharkeresztes – is megújul. A fejlesztésekkel együtt nő a szolgáltatás színvonala, könnyebb lesz a fel- és leszállás, kényelmesebb lesz a várakozás, modernebb tájékoztatási rendszer épül ki – sorolta a vezérigazgató-helyettes.

A szakaszon a vasútkorszerűsítési munkálatok 2022. december 31-re fejeződnek be.

az eredeti hír itt elérhető