Kecskemétről Pápára települnek a Gripenek

2019.05.06

Kecskemétről ideiglenesen Pápára települnek a Magyar Honvédség vadászrepülői – közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek keddtől állomásoznak Pápán.

A NATO Biztonsági beruházási program, valamint a Modern városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya a gurulóutakkal május közepétől legalább fél évig nem lesz alkalmas repülőgépek fogadására – írták a közleményben.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripen géppárja átmenetileg Pápán látja el a fegyveres légvédelmi készenléti szolgálatot.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az áttelepülés ideje alatt – valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan – az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani. Kitértek arra is, hogy a szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon hétfőtől szerdáig, majd pénteken, valamint jövő hétfőn megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írta a HM.

az eredeti hír itt elérhető