Kabinetfőnök: Donald Trump nem híve a “fehér felsőbbrendűségnek”

2019.03.17

Abszurd azt állítani, hogy Donald Trump elnök retorikája befolyásolta volna az új-zélandi terrortámadás elkövetőjét – hangsúlyozta Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában. Mulvaney szerint Trump nem híve a “fehér felsőbbrendűségnek”

“Az elnök nem híve a fehér felsőbbrendűségnek, nem tudom, hányszor kell még ezt elmondanunk” – hangsúlyozta Mulvaney. Hozzáfűzte: “az Új-Zélandon történteket tartsuk annak, ami valójában :terrortámadásnak”.
A támadásokat elkövető, 28 éves ausztrál Brenton Tarrant a merényletek előtti, hosszadalmas és zavaros kiáltványában az amerikai elnököt “a megújult fehér identitás szimbólumaként” emlegette.

Donald Trump pénteken reggel Twitteren fejezte ki együttérzését az új-zélandi városban elkövetett, és 50 halálos áldozatot követelő terrortámadás miatt. Majd később újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy “a fehér felsőbbrendűséget nem tartja széleskörű fenyegetésnek”.

“Úgy gondolom, hogy nagyon komoly problémákkal küszködő emberek kicsiny csoportjáról van szó” – fogalmazott Trump. Bírálói azonnal reagáltak, azzal vádolva meg őt, hogy nem ítéli el eléggé a “fehér felsőbbrendűséget”.
“Az elnök nyilvános megszólalásainak részük van az ilyen cselekedetekben” – állította a terrortámadásra utalva Richard Blumenthal demokrata párti szenátor a CNN hírtelevízióban.

Mick Mulvaney a vasárnapi interjúban leszögezte: az amerikai intézményrendszert ássa alá, ha minden egyes alkalommal, amikor terrortámadás történik a tengerentúlon, vagy akár az Egyesült Államokban, az amerikai elnököt okolják ezért. “Azt mondják, ez valamiképp az elnök hibája és ezzel mindent átpolitizálnak, aláásva az ország mai intézményrendszerét” – fogalmazott Mulvaney.

Az Egyesült Államok új-zélandi nagykövete, Scott Brown vasárnap a CNN televíziónak adott interjújában azt hangoztatta: “egyáltalán nem ad hitelt” az új-zélandi mecsetek elleni terrortámadások elkövetőjének, aki Donald Trumpot úgy emlegette, mint “a fehér identitás jelképe”. A nagykövet leszögezte: “semmi hitele nincs egy olyan, velejéig romlott és nyilvánvalóan a legrosszabb szélsőségesek közül való ember zagyválásának, aki besétál két mecsetbe és semmitől nem zavartatva magát embereket gyilkol”.

A nagykövet azt mondta: reméli, hogy az elkövetőt hamar elítélik, és börtönbe zárják. “Szerintem sok új-zélandi is ezt gondolja” – fogalmazott.

A CNN műsorvezetőjének felvetésére Scott Brown hangsúlyozta: nem tapasztalja, hogy Új-Zélandon, ahol már két éve teljesít szolgálatot, erősödne a fehér szélsőségesség.

az eredeti hír itt elérhető