Jövő év közepétől számít a légiforgalom fellendülésére a Wizz Air

2020.11.05

Jövő év közepétől számít a légi utasforgalom fellendülésére a Wizz Air, légitársaság addig is a költségszint kontroll alatt tartását tartja elsődleges feladatának, de folytatja az új repülőgépek átvételét.

A Váradi József vezette légitársaság a szeptember 30-ával zárult első féléves pénzügyi eredmény-beszámolójában azt írta, 70 százalékkal 6,6 millióra csökkent az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, a járatok töltöttsége 94-ről 64 százalékra esett a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások miatt.

A Wizz Air bevételei 71 százalékkal 471 millió euróra estek, és a cég történelme során először a szolgáltatások után beszedett kiegészítő árbevétel meghaladta a jegyértékesítésből származó bevételt. Előbbi 269 millió, utóbbi 201 millió euró volt az első fél évben. A kiadások ennél kisebb mértékben, 43 százalékkal csökkentek 716 millió euróra.

A társaság adózás és értékcsökkenés előtti eredménye 17 millió euró volt, szemben a tavalyi 607 millióval, az adózott eredmény pedig 243 millió euró veszteséget mutatott. Tavaly ugyanebben az időszakban 368 millió eurós nyereség keletkezett.

Előrejelzésében a Wizz Air azzal számolt, hogy tavasztól megindulhat újra a forgalom növekedése. A társaság jelenleg 1,6 milliárd euró szabad készpénzállománnyal rendelkezik, ha a teljes flottát le kell állítani, akkor 70 millió euróba kerül majd naponta a cég üzemeltetése. A cég közölte továbbá: március 31-ig további 5 repülőgéppel 137 darabra emelkedik a flottában lévő Airbus A320-as családú gépek száma, és jövőre 159 darabos gépparkkal terveznek, jövő novemberig az összes új gép finanszírozása megoldott.

az eredeti hír itt elérhető