Jól sikerült a hétvégi verseny az ifjú debreceni vívóknak

2019.10.22

A hétvégén kadet és junior korosztályban rendeztek Magyar Kupa fordulót kardvívásban. Az Interfencing Debrecen sportolói ezúttal egy ezüst- és egy bronzérem mellett további egy döntős helyezéssel gazdagították az egyesület dicsőséglistáját.
A szombati kadet szereplés értékes részsikereket hozott. Tóth Liliána és Wladimír Véda egyaránt nyolcaddöntős volt és K. Szabó Mátyás is igen értékes ranglistapontokkal gazdagodott. Ezzel az eredménnyel mindhárman indulhatnak az ez évi kadet Európa-kupákon.

Vasárnap a junior mezőnyben már az érmek sem hiányozhattak. Battai Sugár Katinka ezúttal bronzérmet nyert és továbbra is vezeti a kadet és junior magyar ranglistát. Tóth Lili nagyszerű vívással szintén döntőbe jutott, de Wladimír Véda is csak hajszállal maradt le tőle. Ismét nyolcaddöntős volt. A tavalyi évben bevezetett Magyar Kupa csapatküzdelmei nagyszerű sikert hoztak a fiatal debreceni egyesületnek.

A Battai Sugár Katinka, Fekete Ágnes, Tóth Lili és Wladimír Véda alkotta kvartett magabiztos vívással nyert ezüstérmet a második kupafordulóban. Dávid László a cívisvárosiak kard edzője szerint azért is nagyon értékes a csapatsiker, mert ezúttal többen is hiányoztak. „Ugyanakkor örömteli számomra, hogy aki a csapartmérkőzéseken esélyt kap szívvel-lélekkel küzd a debreceni színekért. A lányok rendesen megnehezítik a dolgomat az Országos Bajnokságon vívó csapat összeállításának kijelölését illetően”.

A szakember azt is kiemelte, hogy az Interfencing Debrecen SC a megalakulását követő két évben nem sok helyi rekordot hagyott békén: „Mindenki számára köztudott, hogy vívásban egyesületünk nyerte az első kadet és junior világverseny aranyakat Debrecen és Hajdú-Bihar Megye számára. Az pedig külön öröm a számunkra, hogy az egyesületi pontversenyben október közepéig az egy évben szerzett pontok tekintetében is megdöntöttünk minden korábbi Hajdú-Bihar Megyei rekordot. Ráadásként egy-két Magyar Kupa forduló mellett még az Országos Bajnokságokon is szerezhetünk pontokat.”

Dávid László – aki az egyesület alelnöke is – véleménye szerint, egy klub erejét, az egyesületben végzett szakmai munka minőségét hűen tükrözi az év végén kiadásra kerülő egyesületi pontversenyben elfoglalt helyezés.

az eredeti hír itt elérhető