Jogerősen felmentették testi sértés vádja alól a tiszacsegei polgármestert

2019.10.02

Jogerősen felmentette a testi sértés vádja alól a Debreceni Törvényszék Szilágyi Sándor tiszacsegei polgármestert.

A dr. Kovácsné dr. Kereszti Réka vezette tanács az ülésen helybenhagyta a múlt év végén és ez év elején megtartott folytatólagos tárgyaláson meghozott ítéletet.

A sértett, K. I. az általa kezdeményezett pótmagánvádas eljárásban szerette volna elérni, hogy a bíróság bűnösnek mondja ki Szilágyi Sándort egyrendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és egészségi állapotánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés ügyében.

A Debreceni Törvényszék végzésében az is szerepel, hogy a bűnjelként kezelt hidraulikus cső lefoglalását megszüntetik, továbbá a pótmagánvádlónak az eddig felmerült 157 ezer 486 forintból 26 ezer 444 forint bűnügyi költséget az állam részére meg kell fizetni, a fennmaradó összeget az állam viseli.

A pótmagánvád alapját képező ügy 2016. május 13-án történt, amikor – a pótmagánvádló szerint – egy terület eladása következtében a polgármester a sértettet tettleg bántalmazta. Ezt azonban sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség nem találta megalapozottnak; és mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve a bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, az eljárást megszüntette.

az eredeti hír itt elérhető