Jégre lépett a DEAC hokicsapata

2018.08.09
Az egyetemi jégkorongegyüttes valamennyi játékosa csatasorba állt hétfő délelőtt, közöttük a hétvégén érkezett Kuleshov. David Musial igazi lendületes edzést vezényelt, sok korizással, lövéssel a tréning első részében, egymás elleni játékkal a második felvonásban.

A Debreceni Jégcsarnok pályáját az elmúlt hetekben újjávarázsolták, hiszen a kezdőkörben már ott van a DEAC címere, mellette pedig a Debreceni Egyetemé is, a fiúkon vadiúj szerelések, közöttük a DEAC-edzőmez – minden rajtra készen volt tfő délelőtt. A tréninget követően a játékosok és az edzői stáb számolt be az első tapasztalatokról.

Hetényi Zoltán és Berta Ákos egyetértettek abban, hogy az edzés jól sikerült, ahhoz képest különösen, hogy ez volt a legelső. A fiúk megjegyeztékkülön öröm volt számukra, hogy sokan kijöttek megnézni őket.

Kecskeméti Áron kapusedző véleménye szerint nehéz lenne már az első foglalkozás alapján levonni akövetkeztetéseket, mivel ezek az alkalmak mindig a jégre való „visszatalálásról” és a felszerelés megszokásáról szólnak. Összességében az edzői stáb pozitív visszajelzéseket kapott a hálóőrökről,különösen, ami a fiatal kapusok igyekezetét, edzésmorálját illeti.

A vezetőedző, David Musial határozottan elégedett volt a látottakkal, és a csapat örömét is tolmácsolta.

– Úgy vettem észre, mindenki örült, hogy a nyári szünet után újra felmehetett a jégre. Egyébként ezek az első alkalmak néha viccesre sikerülnek, láttam már olyat is, hogy valaki elesett a szokatlan felszerelésben. Komolyra fordítva a szót, összességében elégedett vagyok az első edzéssel. Mindenki hajtott, igyekezett, de a lényeget majd a mérkőzéseken fogjuk meglátni – tette hozzá David Musial.

A DEAC jégkorongcsapatának tagjai a ten napi egy jeges és egy erőnléti edzéssel, valamint naponta regeneráló futással és kerékpározással készülnek a bajnoki küzdelmekre. Az első edzőmeccsre még egy bő hetet kell várni. A srácok először a csehországi Ostrava-Porubában, a Torax Kupán mérettetik meg magukataugusztus 16tól három napon át.

unideb.hu

az eredeti hír itt elérhető