Jégkorong divízió I/A-vb – Majoross: mindenki felkészülten várja a nyitányt

2019.04.28

Majoross Gergely szerint a magyar jégkorong-válogatott tagjai felkészülten várják a hétfőn kezdődő nurszultani divízió I/A világbajnokságot.

Majoross – aki Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány kórházi kezelése miatt irányítja az együttest – a vb előtti utolsó edzést követően az MTI-nek kiemelte: komoly kihívás számára a feladat, hiszen sok mindennel nem kellett foglalkoznia az elmúlt években, amikor másodedzőként öt vb-n is segítette a nemzeti csapatot.

Elmondta: jó, hogy már szerdán kiutaztak Kazahsztánba, hiszen így az időeltolódást és több más körülményt is sikerült megszokniuk a játékosoknak, míg neki a stábbal együtt lehetősége volt megtervezni a felkészülés hajráját.
Az edző elárulta, nem megoldható, hogy folyamatos kapcsolatban legyen Tolvanennel, viszont sokat jelent számára, hogy bármikor fordulhat hozzá segítségért.

A vasárnap kora délutáni edzésen magas intenzitású, általános gyakorlatokat végzett a csapat, és majd az esti videoelemzés során hangol kifejezetten hétfőre, amikor a Koreai Köztársaság ellen kezdi meg szereplését a tornán.
“Nagyon tetszik amit a mai edzésen láttam.” Mindenkin látszott, hogy nagyon várja a holnapi kezdést – fogalmazott Majoross.

Jim Paek, a dél-koreaiak szakvezetője a közmédiának adott interjúban elmondta: jól sikerült a felkészülésük, s készen állnak a magyar idő szerint 8.30-kor kezdődő nyitómérkőzésre.

“Amióta szövetségi kapitány vagyok, a magyarok évről-évre jobbak. A klubcsapataik erősebb ligákban is szerepelnek, ez még jobbá és versenyképesebbé teszik a magyar játékosokat” – fogalmazott Paek, aki 1991-ben és 1992-ben Stanley Kupát nyert a Pittsburgh Penguinsszel.

Nagy Gergő, a Ferencváros csapatkapitánya az MTI-nek kiemelte, a jól sikerült idény – az Erste Liga megnyerése – után pozitívan tekint a világbajnokságra is. Leszögezte, jó a hangulat a csapatnál, régóta ismerik egymást, s bizakodóan tekintenek a torna elé. A tréningről azt mondta, saját játékuk finomhangolásán volt a hangsúly.

“A dél-koreai válogatott nagyon gyors és agresszív, jól korcsolyáznak a játékosok. Küzdeni tudásban föléjük kell kerekednünk, jobban akarni a győzelmet, és akkor boldogok leszünk a meccs után” – tekintett előre.

“Feldobja az embert, hogy ilyen közegben léphet jégre. Csak meg kell nézni ezt a jégcsarnokot, s még több kedve lesz játszani az embernek” – fogalmazott az impozáns Barisz Arénáról.

A csarnokban biztosan érkezik bíztatás a nézőtérről, hiszen vasárnap reggelre már mintegy hatvan magyar szurkoló utazott a kazah fővárosba, a többi között a MAC Újbuda, a Fehérvár AV19, az Újpest és a Csíkszereda drukkerei, sőt a Szobi Szúnyogok amatőr együttes játékosai is. Várhatóan akár háromszázan is támogathatják a helyszínen a válogatottat, amely a nyitónap után sorrendben a fehérorosz, a litván és a szlovén együttessel mérkőzik, s végül a házigazda kazahok ellen zárja a vb-t. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

az eredeti hír itt elérhető