Ittasan okozott halálos balesetet a nánási gépjárművezető-oktató, évekre börtönbe kerülhet

2020.02.07

Bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2020. február 5-én kihirdetett ítéletében azt a férfit, aki ittasan az autóval egy fának csapódott, utasa a baleset következtében meghalt.

Az elsőfokú bíróság a hajdúnánási vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ítéleti tényállás szerint az 57 éves vádlott 2018. március 30-án 17 óra 10 perc körül Hajdúnánás belterületén egy oktatás céljára átalakított gépjárművel közlekedett a Petőfi utcán, az Irányi utca felől az Attila utca irányába. A helyi férfi a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A gépkocsi jobb első ülésén tartózkodott a sértett, aki szintén súlyosan ittas állapotban volt. Mindketten használták a biztonsági övet.

A vádlott haladása során a Petőfi és az Attila utcák kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál megállt, majd kipörgő kerekekkel, gyorsítva elindult egyenesen a Böszörményi utca irányába. A megengedett legmagasabb 50km/h-ás sebességet túllépve az autó 70-75 km/h-ra felgyorsult, majd egy jobbra ívelő kanyarhoz érve az úttestről lesodródott és az út melletti vízelvezető árokban egy fának ütközött. A baleset során a gépjármű utasa, egy 51 éves férfi olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette. A vád szerint a közlekedési baleset és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés van. A vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint a vádlott vérének etilalkohol koncentrációja a baleset bekövetkezésének pillanatában 3,38-3,60 g/l lehetett, ami igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg.

Dr. Tóth Ildikó bíró az ítélet indokolása során elmondta, hogy a vádlott évtizedekig gépjárműoktatóként dolgozott, neki ezen a szakterületen a példamutatás kiemelt feladata volt. A bíróság súlyosító körülményként értékelte a súlyos fokú alkoholos befolyásoltságot, az ittas járművezetés elszaporodottságát, ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű és a baleset bekövetkezéséig kifogástalan volt a közlekedési előélete.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.

az eredeti hír itt elérhető