Ittasan, eltiltva vezetett Hajdúnánáson – száz méterig jutott

2019.09.07

A gyanúsított árokba hajtott az autójával, alkoholt is fogyasztott és a vezetéstől is el volt tiltva. A hajdúnánási rendőrök befejezték a nyomozást.

A rendőrségre 2019. május 5-én 14 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Hajdúnánáson árokba hajtott egy autó. A járőrök a helyszínre mentek, ahol a jármű vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a 49 éves férfit a rendőrkapitányságra, ahol megállapították azt is, hogy a helyi lakos eltiltás hatálya alatt vezetett. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta a rendőröknek, hogy csak kocsikázni akart egy kicsit, azonban 100 méter megtétele után árokba hajtott az autóval.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

az eredeti hír itt elérhető