Ittas járművezetőt állítottak a bíróság elé Kecskeméten

2020.03.06

A Kecskeméti Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy jakabszállási férfit, aki Lajosmizsén annyira ittasan vezette az autóját, hogy nekiütközött egy parkoló gépkocsinak, ami hátulról nekiment az előtte parkoló autónak.

A vád szerint a vádlott 2020. március 1-én, délelőtt, Lajosmizse belterületén, Budapest felől Kecskemét irányába haladva vezette a személyautóját. A férfi azonban annyira ittas volt, hogy nem tudta a járművet az úton tartani, és a jobb oldali útpadkára lehajtva nekiütközött egy ott parkoló gépkocsinak, ami emiatt nekiment az előtte parkoló autó hátuljának.

A baleset miatt a vádlott is megsérült, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, valamint az autókban anyagi kár keletkezett. A nyomozás kiderítette, hogy a férfi igen súlyosan ittas állapotban ült a volán mögé, a vérében mintegy 3,53 ezrelék alkohol volt. A nyomozó hatóság lefoglalta a vádlott által vezetett autót, később azonban a rendőrségnek a lefoglalást meg kellett szüntetnie.

A kecskeméti rendőrök a bűncselekményt beismerő, büntetlen előéletű vádlottat még aznap őrizetbe vették.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit ittas járművezetés vétsége miatt 2020. március 4-én állította bíróság elé. A Kecskeméti Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, és 300.000 forint pénzbüntetésre, valamint 1 év 8 hónap, „B” járműkategóriára korlátozott közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett, nagyobb összegű pénzbüntetés és hosszabb tartamú – az összes járműkategóriára kiterjedő – közúti járművezetéstől eltiltást kiszabása végett. Az ügyészi fellebbezésről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Az ügyben kiadott rendőrségi közlemény és videofelvétel az alábbiakban érhető el:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/lefoglalt-auto-es-orizetbe-vett-sofor

 

 

ugyeszseg.hu

az eredeti hír itt elérhető