Ittas és drogos sofőrt is fogtak Debrecenben

2020.03.12

A debreceni rendőrök két sofőrrel szemben indítottak eljárást. Egyikőjük szeszes italt, a másik kábítószert fogyasztott vezetés előtt.

A körzeti megbízottak 2020. március 11-én 23 óra körül megállítottak egy gépkocsit Debrecenben, a Burgundia utcán. A rendőrök ellenőrizték a sofőr és az autó adatait, majd a járművezető nővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a 30 éves debreceni lakost, akivel szemben büntetőeljárást indítottak.

A rendőrök Debrecenben, a Dóczy József utcán járőröztek 2020. március 12-én 1 óra körül, amikor észrevettek egy gépkocsit, ami bizonytalanul közlekedett. Az egyenruhások megállították a járművet, amelynek sofőrje az intézkedéskor zavartan viselkedett, és a rendőrök kérdésére elmondta, hogy kábítószert fogyasztott a vezetés előtt. A járőrök előállították a férfit, akivel szemben bűncselekmény gyanúja miatt eljárást indítanak.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkohol-, illetve kábítószer fogyasztás már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Hatásukra csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. Aki ittas vagy bódult állapotban vezet, amellett, hogy a saját és a többi közlekedő testi épségét kockáztatja, bírságra, járművezetéstől való eltiltásra vagy büntetőeljárásra is számíthat.

az eredeti hír itt elérhető