Itt a baloldali ellenzék debreceni polgármesterjelöltje

2019.07.16

Miután nem sikerült az összellenzéki együttműködés, saját jelölttel állt elő a DK-MSZP-Párbeszéd és Szolidaritás tengely is.

A jobbikos, LMP és Momentum által is támogatott Kőszeghy Csanád Ábel mellett újabb kihívója érkezett a Fidesz színeiben újra induló Papp Lászlónak.

Varga Zoltánt, a Demokratikus Koalíció (DK) városi elnökét, önkormányzati képviselőt indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás

– jelentették be a négy szervezet képviselői kedden sajtótájékoztatón, a szocialisták helyi irodájában.

Egy héttel korábban a Jobbik, a Momentum és az LMP helyi szervezetei jelentették be, hogy közös jelöltjükként Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik debreceni önkormányzati frakcióvezetőjét indítják a városvezetői posztért.

Madarasi István, az MSZP debreceni elnöke utalt rá, hogy ezzel végleg lezárultak azok a év elejétől tartó tárgyalások, amelyeken szerették volna elérni, hogy minden választókörzetben egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

Pártja álláspontja szerint

“a jelenlegi Fidesz-hatalmat csak úgy lehetne megbontani Debrecenben, ha teljes összefogással egyéni választókerületben nyernének ellenzéki jelöltek (…), de egyes politikai pártok nem a jelenlegi városvezetést tekintik ellenfelüknek, hanem a baloldalt”

– magyarázta az MSZP elnöke az elmaradt teljes összefogást.

Varga Zoltán közös polgármesterjelölt szerint “erős, ideológiai alapokon nyugvó, őszinte, nyílt, egymás elfogadására és tiszteletére épülő szövetséget kötött” kedden a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás Debrecenben.
“Szövetségünk, a debreceni demokraták szövetsége, a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) autokratikus világának lebontása érdekében, az önkormányzati választásokon közös polgármesterjelölt mögé sorakozik fel, városunk minden körzetében közös jelölteket indít, és közös listát is állít” – fűzte hozzá.

Rámutatott:

programjukban korrupciótól mentes, kiszámítható és tervezhető együttműködést ajánlanak a Debrecenben élőknek.

Káposznyák István, a Szolidaritás helyi elnöke fontosnak nevezte, hogy a civil szervezetek tevékenységét támogassa az önkormányzat, Dede Tamás, a Párbeszéd hajdú-bihari elnöke pedig a városi zöldterületek növelésére, a közlekedés környezetbaráttá tételére hívta fel a figyelmet.

Varga Zoltán a sajtótájékoztató végén bejelentette:

előválasztásra hívja ki a Jobbik-Momentum-LMP debreceni polgármesterjelöltét, amennyiben előzetesen kötelezik magukat arra, hogy az előválasztás nyertesét mindannyian, egyöntetűen támogatni fogják.

Megjegyzés: Egy szavazás van beágyazva ebbe a bejegyzésbe, kérlek látogasd meg az oldalt, hogy részt vegyél ennek a bejegyzésnek a szavazásában.

A polgármesterjelölt nem zárkózik el attól sem, hogy az előválasztáson más jelölttel is megmérkőzzön – mondta kérdésre válaszolva annak kapcsán, hogy egy korábbi bejelentés szerint a Civil Fórum Debrecen Egyesület is saját polgármesterjelöltet indít Debrecenben.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere ugyancsak kedden mutatta be azt a 23 jelöltet, akiket pártszövetségük indít az önkormányzati képviselői helyekért. Debrecen 1998 óta valamennyi egyéni képviselőt a Fidesz-KDNP adja.

 

az eredeti hír itt elérhető