Így tartaná az önkormányzat Balmazújvároson a fiatalokat

2021.03.03

Tizenhárom lakást tettek otthonossá 2020 januárja óta húsz hónapos időtartamra azok a 18-35 év közötti pályázók, akik magas pontszámot kaptak az “Esély otthon – Önkormányzati bérlakások felújítása Balmazújvároson” programban – írja közösségi oldalán a város önkormányzata.

A pályázat az önkormányzat szándékai szerint: hozzájárul a fiatalok helyben maradásához, a helyi munkaerőpiaci igények feltérképezéséhez és koordinálásához, valamint a Balmazújvároson élő, továbbá az ide letelepülni szándékozó fiatalok kedvezményes lakhatásának támogatásához.

A lakók legfeljebb 20 hónapig tervezhetik az új otthonukban az életet. Utána az előírások miatt másnak kell átadni a lakást. Így más fiatalok is megalapozhatják majd a jövőjüket Balmazújvároson.

A programban 18-35 év közötti fiatalok dolgozói ösztöndíjra és tanulói ösztöndíjra is nyújthattak be pályázatot. Előbbire második körben 241-en adtak be jelentkezést tanulói ösztöndíjra pedig 41-en adták be pályázatukat.

Cserébe

A nyertes pályázóknak a támogatásokért képzéseken kell részt venniük. Az előadások februárban kezdődtek. Mindenkinek legalább két online képzést kell teljesítenie. A Gazdasági Klub programja intenzív. Minden alkalommal kettő vagy három előadó mutatja be cégét, munkásságát. Erről bővebben az önkormányzat beszámolójában olvashatnak.

Elfogadták Balmazújváros költségvetését: 5 milliárd 925 millió forint áll rendelkezésre

az eredeti hír itt elérhető