Így érzi most magát Szabó Zsófi

2022.05.24

Szabó Zsófi a barátai szerint teljesen felszabadult, amióta újra szingli.

Az egykori álompár egy hete jelentette be szakításukat, ami nagyon megrázta a rajongóikat, hiszen minden olyan varázslatosnak tűnt körülöttük. Kiderült, egy heves vita vezethetett a szakításához, amikor Zsófi úgy megijedt Tusuptól, hogy rendőrt akart rá hívni.

Sokan aggódtak Zsófiért, de úgy tűnik, erre nincs ok, hiszen a műsorvezető csak úgy ragyog. Magánéleti kudarcának nyoma sem volt hétfőn a Reggeli stúdiójában: Zsófi, mintha mi sem történt volna, nagyokat nevetett, mosolyogva, vidáman beszélgetett a műsor vendégeivel – írja a Blikk. Ráadásul a csinos műsorvezető egy kifejezetten kihívó, nagyon kivágott felsőt is viselt, mintha ezzel is azt üzente volna, hogy felszabadult.

A szakítás után már látja a hibáit, tudja, ez volt a jó döntés. Ez a szerelem nagyon intenzív volt, szenvedélyes, és minden gyorsan történt, Zsófinak szinte esélye sem volt, hogy a kapcsolata egyes szintjeit élvezze, megélje, máris újabb és újabb dolgok történtek

– mesélte Zsófi egyik ismerőse, aki szerint a műsorvezető érezte, hogy túl gyorsan zajlanak az események, de minden annyira varázslatos volt körülöttük, hogy hagyta magát sodródni. Így történhetett meg az is, hogy bár Zsófi karácsonykor még jelezte Shane-nek, nem vágyik még gyűrűre, az edző mégis megkérte a kezét februárban, ő pedig igent mondott neki.

Az ominózus veszekedés során azonban, amikor Zsófi szembesült Tusup igazi énjével, nem habozott és szakított vele.

az eredeti hír itt elérhető